Megjártam már egy jó párszor én is. Voltak hosszabb és rövidebb kapcsolataim. Volt ami szépen ért véget és volt ami, hát finoman szólva is elég csúfondárosan. Voltam szingli is. No, szóval elmondhatom, hogy van némi tapasztalatom a szerelemben és boldogságban, a bánatban, keserűségben, az egyedüllétben. Volt olyan is, amikor azt gondoltam, hogy inkább egyedül élem le az életem.
De akárhogy is volt, be kell látnom, hogy társas lény vagyok és szükségem van arra, hogy szeressek és viszont szeressenek.
Az egyik legnagyobb csalódásom után rájöttem, hogy sokszor rózsaszín buborékban élek és még akkor is menteni próbálom a kapcsolatot, amikor már rég nem kellene. Azt gondolom, mennyi mindent átéltünk már, jót és rosszat egyaránt. Ugyan mennyivel lehetne jobb mással? Mindenkinek vannak hibái. Nincs olyan, hogy mindig minden tökéletes. Az egyik barátnőm a hónapokig tartó szenvedésem végignézve végül keményen azt mondta: a te bajod, hogy szerelmesen hozol fontos döntéseket és annyi csalódás után is bízol mindenkiben. Mindig teljes szíveddel és lelkeddel mész bele egy kapcsolatba, ez az, ami a legnagyobb hibád. Látod én most nem vagyok fülig szerelmes, de lehet ez a legboldogabb kapcsolatom…megtanultam a helyén kezelni a dolgokat.
Azóta sokszor visszhangzanak ezek a mondatok a fejemben. És megpróbáltam így élni egy kapcsolatban…de nem volt elég! Hittem, bíztam és reméltem, hogy létezik a mindent elsöprő szerelem, ami kitart egy életen át. Van valahol valaki, aki feltétel nélkül szeret és csak rám vár. És hogy lehetne már csak félig szívvel és lélekkel belemenni valamibe? Az egyértelműen csak egy megálló és nem a végállomás!
Honnan tudhatom akkor mégis előre, hogy most megéri mindent beleadni? Sehonnan….de beleadom! Bolond volnék? Meglehet…de én nem csak egy állomás akarok lenni. Valakinek a mindene akarok lenni, egy életen át!
Kiemelt kép: Pixabay
