Mostanában sokszor eszembe jut a nagymamám, akitől oly sokat tanultam. Mindig volt egy jó ötlete, egy kedves mondata, egy szelet pitéje vagy egy dugicsokija. Jó nagymama illata volt mindig és finom, meleg öleléseket osztogatott. Jó adag útravalót kaptam tőle, hogy boldogulni tudjak az életben. Tegnap bevillant jó néhány játék, amit a hosszú, téli estéken játszottunk. Elfeledett régi játékok, amely gyermekként megannyi vidám estét és élményt adtak, amelyek egy életen át elkísérnek. Most ebben a fura helyzetben ugranak be elfeledett, régi dolgok, érzések…. pedig ezt már rég tovább kellett volna adjam a gyermekemnek. De még semmi sincs veszve, minden hiba javítható, hisz bármikor adhatsz életre szóló emléket és élményt te is.
- Mit írok a hátadra?
Ez jó kis csiklandozós játék is volt, emlékszem, ahogy hangosan kacagtunk az unokatesómmel. Eleinte még csak formákat rajzoltunk egymás hátára, aztán jöttek a betűk is. - Tuvucivi ivigy beveszévél nivi?
Emlékszem a suliban ez volt a titkos nyelvünk, amit csak a mi triumvirátusunk ismert eleninte és mint valami földi mannát, adtuk tovább a többieknek. - Barkochba
Ha ez nem is annyira elfeledett, de biztos mindenki rég játszotta már. - Csapd le csacsi, színre szín
Mi ezt még magyar kártyával játszottuk és igazából azt kell, hogy mondjam, a mami mindig hagyott nyerni. - Folytasd a mesét…
Minden este képes volt egy új kis történetet előadni és a végét nekünk kellett befejezni.
Nos, ezek a játékok nem a mai gyermek igényeihez igazodnak, tudom, hisz nekem is van. És igen, én is megveszem az ötvenötödik kisautót és a Mancs őrjáratos kifestőt, nehogy lemaradjon valamiről. De be kell látnom, nem biztos, hogy ezzel adtam eddig a legtöbbet…
Kiemelt kép: Pixabay
