Csak nézem ahogy jönnek–mennek az emberek. Csak néhány párt látok, akik szerelmesen összefonódva andalognak még ezen a komor őszi napon. Mindenki más siet, rohan. Órák óta ülök itt a padon és kesergem az életemen. Ahogy figyelem őket, egyik pillanatban cserélnék bárkivel, a másikban belátom, hogy mindenkinek a saját gondjaival kell megküzdenie. Hát igen, nem lehet csak úgy sorsot vagy életet cserélni.
Na nem mintha annyira borzalmas életem lenne, csak ma minden összejött. Jól esik itt ülni és elmélkedni. Hol rontottam el, mit kellett volna másképp csinálni. Egy ideje már egyedül vagyok, de ezt a döntést nem bántam meg. Petivel a kapcsolatunk már nem vezetett sehova, beláttuk és békében elváltunk. De most már néha vágyom egy társra. Na igen, csakhogy per pillanat meg csak a munkámnak élek. Na ezt ma megbántam. Na mindegy! Ennek így kellett történni, majd mostantól másképp priorizálok. Ismét csak belerévedek a tájba. Aztán egyszer csak azon kapom magam, hogy már nem is dünnyögök magamban, hanem a mesés naplementében gyönyörködöm, ahogy aranyra festi a tó vizét előttem. A látvány és a színek magukkal ragadnak, és érzem, ahogy elszáll a haragom, a bánatom és békességgel telik meg a lelkem.
Egyszercsak valami hozzá dörgölőzik a lábamhoz, mire ilyedtem felpattanok és át is esek a szőrös kis mitugrászon, aki azonnal rám veti magát és nyalogatni kezdi az arcom.
– Brúnó nem szabad, állj! Mit csinálsz? Nem szabad! Annyira sajnálom! Jól vagy?
De én csak fekszem a földön és hangosan kacagok, mert ez a szőrös kis izé annyira cuki és annyira próbál a kutyák nyelvén szeretet adni, és ahogy ugrál rajtam, csiklandoz mindenhol. Egyszercsak leemeli rólam a gazdája és segít felállni.
– Nagyon sajnálom! Jól vagy? – közben alig bírja tartani a töpszli kutyát.
-Persze! Minden rendben! Két hónapos és nem igazán haladok a nevelésével. Nem kellett volna levegyem róla a pórázt – mondja szégyenkezve az igencsak jóképű kutyatulajdonos. – Esetleg jóvá tehetem egy szelet sütivel? Épp a cukrászdába tartottunk.
– Igazán semmi szükség jóvátételre!
– Oh, rendben! De azért azt tudnod kell, hogy egy sütire nemet mondani a főbűnök egyike. Vállalod ezt a terhet?
Közben Brúnó kiugrik a kezéből és ismét engem vesz célba. Felkapom és a kezemben azonnal megnyugszik, mintha kicserélték volna.
– Ezt hogy csináltad? – ámul el a srác.
– Nem tudom.
– Biztos a kisugárzásod. Nos, hát akkor megmentenél kérlek és elkísérnél mégiscsak a cukrászdáig? Borzalmas napom van és meghalok egy krémesért!
– Legyen! Azt hallottam nagy bűnt követ el az ember lánya, ha nem fogad el egy sütimeghívást.
Egymásra nézünk és kacagni kezdünk. Közben valahogy ráerőszakoljuk Brúnóra a pórázát és elindulunk a park végében lévő cukrászda felé. Mire a cukrászdához érünk, mintha már ezer éve ismernénk egymást.
– Amúgy Ádám vagyok, örülök, hogy megismertelek!
– Nóra vagyok, és kösz, hogy feldobtátok Brúnóval a napomat!
– Hát, ha lenne kedved velem megnevelni ezt a rosszcsont kutyakölyköt, megígérném, hogy minden napod feldobjuk és gyakran eszünk majd kérmest.
– Hát egy ilyen ajánlatnak nehéz ellenállni.
– Reméltem, hogy ezt mondod.
Ádám kézen fog és úgy sétálunk be a cukrászdába. Elpirulok és magamban megjegyzem: igen, biztos, hogy nincs olyan borzalmas életem és milyen jó, hogy nem lehet csak úgy sorsot cserélni.
Kiemet kép: Pixabay
