Vannak az életben azok a kapcsolatok, amelyekről jól tudod, hogy csak mérgezik az életed, mégsem tudsz szabadulni tőlük. Pontosan tudod, hogy a legrosszabbat hozzák ki belőled, hogy elég egyetlen közösen eltöltött perc és azonnal a legsötétebb éned jön elő és ott marsz vissza, ahol a legjobban fáj a másiknak. De mégsem tudod azt mondani, hogy ebből elég volt! Én kiszállok!
…mert már a lényed részévé vált. Mert van ez a sötét éned, amit oly gyakran fogsz vissza, de ilyenkor a szabadjára eresztheted. A szabadjára eresztheted a benned lakozó kegyetlen vadállatot. Aki nem érez, nem kegyelmez. Csak a pillanatra várt, hogy lecsaphasson és odamarjon. Kegyetlenül, kíméletlenül, bűntudat nélkül. Mert ugyanezt kapja. Nincs finomkodás, nincs kegyelem. Csak a rideg valóság. Megvívod a csatát, hol nyersz, hol vesztesz, de nem csüggedsz, mert mindig van revans.
Mert itt nem is a győzelem számít, hanem a fájdalom, amit kapsz és amit okozol.
Mert már nem tudsz létezni nélküle.
Mert nem is akarsz létezni nélküle.
Mert vele csak így tudsz létezni… nélküle pedig nem akarsz.
Kiemelt kép: Pixabay
