– Oh istenem, hát lehet ez a nap még ennél is szörnyűbb?
És azonnal meg is bánom, hogy ezt hangosan kimondtam, mert nem elég, hogy kitört a cipőm sarka, de ahogy a pirosra váltó jelzőlámpánál állva, épp feladva minden női büszkeségem, levetem a tűsarkúm, egy hatalmas fekete autó, átgázolva egy pocsolyán, telibe trafál.
– Oh, te barom! – és utána dobom az ép cipőmet, ami nagyot csattan a kocsi hátsó szélvédőjén. Még kiszakad belőlem egy hangos sikítás, de azonnal elfojtom, ahogy szemem sarkából látom, hogy az autó félrehúzódik.
“Na, remek! Hát, hülye vagy te? Most tuti kitekerik a nyakad!” – mondom magamnak. Egy lélek nincs az utcán, már szürkület van, mindenki az otthona melegébe húzódott ezen az esős és bolondos áprilisi napon. Csak én hülye maradtam péntek este is az irodában, hogy bizonyítsam, a munka hőse vagyok és erre még egy kétajtós gengszterrel is megküzdhetek, mert lehet, kárt tettem a méregdrága terepjárójában. “Hogy a viharba jutott eszedbe utána dobni a cipődet?” – korholom magam. Ahogy kiszáll az autóból, látom, hogy magas és izmos, de megnyugtat, hogy sziluettje nem hajaz egy ketrecharcosra. Megvizsgálja a szélvédőt és lehajol, hogy felvegye gaztettem ékes bizonyítékát. Lassan közelít felém, lélekben már igyekszem felkészülni a heves szócsatára és erősen markalom a táskám, ha kell ütni is tudjak vele.
– Azt hiszem erre még szükséged lehet!
Felém nyújtja a cipellőm és mellé dob egy elbüvőlően sármos félmosolyt.
– Esetleg tehetek érted valamit? Úgy látom, ez nem a te napod!
– Nagyon vicces! – szakad ki belőlem és a legundokabb grimaszomat is megmutatom neki. Kikapom a kezéből a még épségben lévő Furlám és újra megnyomom a gombot a jelzőlámpán, hogy ha per pillanat nem is akar megfojtani, esélye se legyen, mert hát azért kedves az életem.
– Nincs senki az úton, nyugodtan át is sétálhatsz. De ha már lestoppoltál, szívesen hazafuvarozlak, hogy ne kelljen mezítláb hazáig cammognod.
– Lestoppoltalak? Én? Halló! – szakad ki belőlem. – Az nem tűnt fel, hogy a nagy száguldásban te fröcsköltél le? Csupa sár vagyok! Nem látod?! – mutogatok hevesen az 5 perccel ezelőttig még mesés rózsaszínű, fodros kisruhámra. – Tönkretetted! – sikítom!
– Ne haragudj! De az undok grimaszodtól nem látok, a pillantásodtól pedig még mindig fuldoklom. De ha egy percre lehiggadsz, akkor bocsánatot kérek és hazaviszlek. Szerencsére nem törted darabokra a kocsim azzal a féltéglára hajazó, ámbár egészen szexi tűsarkúval. Mondjuk egy esernyő talán hasznosabb fegyver lett volna a kezedben, azt akár magad elé is tarthattad volna, és hát, ütni is lehet vele.
– Te egy igazi seggfej vagy!
Nagy sértődötten indulok is, azaz csak indulnék, mert elkapja a karom és visszaránt a járdára. Olyan erővel ragad meg, hogy alig állok meg a lábamon, és ahogy megtart, szemtől szembe kerülünk egymással. Most veszem csak észre, hogy mennyire vonzó. Sötétbarna haj, elöl picit hosszabban hagyva, kemény, férfias arcvonások, amelyeket szeme zöldje lágyít meg. Szája finoman ívelt és nagyon puhának tűnik. Nagyon jó illata van: olyan igazi férfias, némi fűszeres parfümmel keveredve. Izmos karja erősen tart, és ahogy kapaszkodom, érzem a finoman kidolgozott izomzatot.
– Megőrültél? Nem láttad, hogy jön egy autó?
– Nem. – hebegem, mert épp elalélok a látványtól.
– Na gyere hazavisz ez a seggfej, mert a végén még nem éled túl ezt a napot!
Megadóan bólintok, mert be kell látnom, hogy per pillanat nem igazán állok a helyzet magaslatán. Felkap és én nem is tudok tiltakozni, de lehet nem is akarok. Mintha megbűvölt volna ez a férfi, alig bírok magamhoz térni.
– Sajnálom, hogy lefröcsköltelek!
Finoman beültet az autóba és megkér, hogy üssem be a navigációba a címem. Gyalogosan 10 perc alatt otthon lennék, átvágva a kis parkon, de autóval meg kell kerülni az egészet.
– Sajnálom, hogy megdobtam a kocsidat! – mondom, mikor végre sikerül észhez térnem.
– 20 perc, az nem sok! – mondja vidáman, amikor elindulunk és a kis masina kikalkulálja a legjobb útvonalat. – Bár mezítláb tuti 20 órának tűnne. – és elejt egy kacajt. – Bence vagyok amúgy és fiatal lányokat fröcskölök le a kocsimmal esténként, hogy utána elrabolhassam őket.
– Bogi vagyok és mániám, hogy tűsarkúval dobálok méregdrága autókat, hogy utána kirabolhassam a gazdag tulajdonosát. És, hát láthatod, hogy nagyon jó vagyok benne.
Egyszerre felkacagunk és elmúlik a haragom, na meg a pánikom, mert azért persze megijedtem egy pillanatra, mi van, ha tényleg kifogtam egy szatírt.
– Nos, hát itt volnánk – mondja, miközben kikapcsolja a biztonsági övét és leállítja a motort. Felém fordul és a pillantásába beleborzongok. Itt, igen, köszönöm! – Természetesen a tönkrement ruhádat kifizetem – és előkapja a pénztárcáját – de a cipődért semmilyen felelősséget nem vállalok! – és ismét megvillantja a sármos félmosolyát.
– Köszönöm, de erre semmi szükség! Sajnálom ezt a kis közjátékot, de ez a nap valóban nem az enyém – és eleresztek egy kínos kacajt. – További szebb estét, és kerüld a cipővel dobálozó őrült nőket!
– Te meg a gyanús terepjárós fickókat! Vigyázz magadra!
– Te is! – és már ki is pattanok a kocsiból, finoman becsukom az ajtaját és szaladok fel a negyedikre.
Fáradtan, de izgatottan huppanok le a kanapéra. „Istenem, micsoda pasas!” És a fantáziám szélsebesen szárnyra kap és fél perc múlva már majdnem az esküvőnket vizualizálom. „Jaj, de dinka vagy te!” – nevetek fel hangosan magamon és elindulok a fürdőbe. Egy jó hideg zuhany kell ide. De azért beismerem, hogy lehet életem legizgalmasabb fél óráját éltem át.
A következő részt itt olvashatod.
Kiemelt kép: Pixabay
