Mindenhonnan ömlik ránk, hogy légy önmagad, fejezd ki magad, tegyél az álmaidért, légy erős, légy harcos, ne hagyd magad. …mert hát mi akartuk a fenemegette feminizmust! A társadalmi elvárások ezzel szemben jócskán megragadtak ott, hogy a nő mosson, főzzön, takarítson, neveljen gyereket és mindemellett azért valamit hozzon a konyhára is, de bele ne szóljon az élet nagy dolgaiba.
Nőként folyamatosan lavírozni kell a saját és társadalmi elvárások között, mert minket nagyon könnyen elítél ám a társadalom. A társadalom, ami egyébként meg jórészt szintén nőkből áll. Na akkor hogy is van ez? Hazudhatunk magunknak meg a világnak, de felesleges!
Mind vágyunk arra, hogy erős és független nők legyünk, karrierrel, akik nem szorulnak rá senkire. Mindemellett mégiscsak nők vagyunk és néha jól esik egy férfi vállán vagy ölelésében megpihenni. És vágyunk gyermekre és családra, ahol gondoskodhatunk, nevelgethetünk, szeretetet és törődést adunk és kapunk. De minderre úgy vágyunk, hogy a terheket egyenlően cipeljük és mindenben egyenrangú félként vegyünk részt!
De ha egy nő karriert akar, akkor már munkamániás és frigid. Ha egy nő kihívóbban öltözik fel, már mindjárt ribanc. Ha egy nő tudja, mit akar, akkor már mindjárt maga az ördög. Ha egy nő hagyja, hogy irányítsák, akkor mindjárt ostoba. Ha egy nő néha szexi, néha domina, néha félénk, néha anyatigris vagy eltér az átlagtól, akkor azonnal megbélyegzik és elítélik. … pedig egyszerűen csak nő! Bontogatja a szárnyait a női szerepekben, lavírozva a saját, a szerettei és társadalmi elvárások között a tőle telhető legjobb módon élete különböző szakaszaiban.
Mi nők ilyenek vagyunk! Mindent akarunk és semmit, erősek vagyunk, de néha elfáradunk.
A pasik is pont ugyanilyenek… csak ők bármit is tesznek, az jól van úgy, ahogy van… hiszen pasik.
Kiemelt kép: Pixabay
