Bő fél óra múlva érkezünk meg Bencéhez. Mediterrán stílusú, két szintes épület tárul elém egy hosszú felhajtó után. Naná, hogy egy nagyon menő mini villában lakik. Ismét siet ajtót nyitni, de itt már kézen fogva vezet be. Az alsó szint nappali, konyha és dolgozósarok és a hátsó kertre néző üvegfal előtt egy minikönyvtár terül el a világ legkényelmsebbnek tűnő foteljével, ami olyan hatalmas, hogy már inkább kanapénak hívnám. A lélegzetem is eláll. Azonnal rohanok és egyik könyvet veszem le a másik után, régiek és illatosak!
– Imádom! Beköltözök, ha akarod, ha nem és az összes könyvedet elolvasom!
A kezembe akad egy nagyon híres első kiadás is. Na persze! Nanáhogy neki van ilyen is! És ekkor esik le, hogy mit mondtam egy perce és mit csinálok.
– Ne haragudj! Nem úgy értettem azt az előbb. Csak elragadott a hév, nem kicsit – pirulok bele és szégyenlősem lehajtom a fejem.
– Nem szóltam semmit! – lép közelebb Bence. – Érezd magad otthon.
– Okés! De biztos nem foglak zavarni?
Bence közelebb lép és végigsimít az arcomon.
– Jó, hogy itt vagy! Én ott az uncsi sarokban leszek, ha valami kell szólj!
– Rendben – mondom és szinte már a hajam is vörösen izzik a helyzettől.
Azonnal folytatom a félbehagyott álmélkodást és alig hiszem el, mit találok! Eredeti nyelven Jane Austen 1813-ban kiadott Büszkeség és balítélet című könyve. Azonnal levetem magam a fotelbe és olvasni kezdem. A kedvenc könyvem és teljes beleéléssel olvasom.
– Oh, valahogy biztos voltam benne, hogy ezt a könyvet szúrod ki.
– Végeztél? – nézek fel rá félmosollyal.
– Még nem, de ahogy látom, most inkább ennek örülsz jobban.
– Ugyan, hova gondolsz? Minek nézel engem? – csattanok fel, de igencsak átlátszóra sikeredik.
– Oh, igazad van, hova is gondoltam! Micsoda szörnyűséges balítélet – kacsint rám. – Olvass nyugodtan, van még egy kis dolgom.
Belemerülök a könyvbe ismét és egyszer csak belül egy hang azt mondja – mit mondja, inkább felsikít – mi van, ha Bence nem is a tipikus gazdag nőcsábász? Mi van, ha elkövettem én is a balítélet dolgot? Mi van, ha pontosan ugyanazokat a hibákat követtem el, mint Lizzy? Hirtelen kiszárad a szám és muszáj innom valamit. Kimegyek a konyhába és a hűtőben találok narancslevet. Nagyot kortyolok belőle, idegességemben pedig valami nasi után kezdek kutatni. A szekrényben találok mindenféle rágcsit. Mindenből teszek Bencének is, vezekelve a nem túl szép gondolataimért róla, amiről persze ő mit sem sejt és ez így van jól. Vagy az előbb erre utalt volna? „Ne képzelődj már annyit! Inkább tegyél végre valami értelmeset!” – utasít lázadó belsőm.
– Hoztam egy kis frissítőt! – és szégyenlősen, tele bűnbánattal leteszem mellé az asztalra.
Bence a hatalmas irodai székkel felém fordul, egy hosszú pillanatig csak nézünk egymásra, érzem, ahogy elönt a pír ismét és remegni kezd minden porcikám.
– Ha megosztom veled a könyveimet, így fogsz gondoskodni rólam?
– Hááát, lehet még főznék is rendes ételt! És egyébként nagyon jól főzök, csak mondom! – kacérkodom és most már teljesen biztos vagyok abban, hogy nem vagyok magamnál.
Bence feláll és magához húz, egyetlen hajszál választ el tőle. A kezével végig simít az arcomon, amitől lángra kap az egész testem. Érzem, ahogy mindketten szaggatva vesszük a levegőt.
– Akarlak! Az első perctől akarlak! Imádom, ahogy ráncolod a homlokod, ha duzzogsz, imádom, hogy határozott és erős nő vagy, és imádom, ahogy ennek ellenére néha elpirulsz, mint egy kislány. Vártam a megfelelő időzítésre, hogy ezt elmondhassam. Azt akartam, hogy tökéletes pillanat legyen, hogy elhidd, hogy tudd, hogy komolyan gondolom, nem csak egy éjszakát vagy egy kalandot tervezek veled. Azt akarom, hogy próbáljuk meg együtt, hogy legyél a társam és én legyek a te társad. De mint láthatod, nem könnyű velem és sokszor hagylak majd magadra, de nem azért, mert nem leszel mindennél fontosabb, mert akkor is csak te jársz majd a fejemben és sietni fogok vissza hozzád, de van egy cégem, emberek sorsa függ tőlem, ha hívnak, mennem kell.
– Amikor azon az őrült napomon találkoztunk, azt hittem agyon fogsz csapni, de nem tetted, úgyhogy igen, azóta én is álmodozom rólad, de nem hittem, hogy érdekellek. Pláne, hogy komolyabban. Nézz rám, én nem az a lány vagyok, aki a hozzád hasonló férfiak oldalán köt ki. Biztosra vettem, hogy csak szórakozol velem. De nem tudtalak kiverni a fejemből, pedig nagyon igyekeztem.
– Örülök, hogy nem jártál sikerrel! Bogi, én rád vártam egész életemben! Amikor azon az őrült napon a karjaimban tartottalak, már akkor meg akartalak csókolni és azóta minden pillanatban csak erre gondolok. A karjaimban akarlak tartani. Alig bírom visszafogni magam.
– Akkor ne tedd!
Bence arcán széles vigyor jelenik meg és az én szám is a fülemig ér. Lassan és forrón csókol meg, karomat a nyaka köré fonom és én teljesen elveszek benne. Akkor térek magamhoz, amikor felvisz az emeletre és gyengéden az ágyra fektet. Egy hosszú percig csak bámul rám, majd így szól:
– Szeretlek!
– Én is szeretek!
Bence gyengéden megcsókol és én egyre szorosabban ölelem: végérvényesen elveszünk egymásban.
Vége 🙂
Kiemelt kép: Unsplash
A teljes történet itt olvasható.
