Azt mondta fontos vagyok neki …talán még egyszer azt is, hogy szeret… de azt is elmondta, hogy ő nem elég jó nekem. Inkább legyünk barátok. Hazamentem és jól telesírtam a kispárnám. Szenvedtem veszettül.
Majd hirtelen megvilágosodtam: azt akarja, hogy mentsem meg! Engem akar, csak fél. Fél, mert valaki összetörte a szívét. Darabokban van. Nem mer bízni. Inkább falakat épít…de engem beengedett…no még a várárokban állok, de kezd kinyílni a kapu…csak fél megkérni. Fél kimondani. Akar engem, hisz utalt rá! Ott volt a sorok között!
És máris tudom mit kell tennem! Mellette lenni. Mindig. A bajban, mert elesett és meggyötört. Meg kell gyógyítsam a lelkét! Azt mondta fontos vagyok neki! Azt mondta szeret! Akkor most erős leszek kettőnk helyett! Harcolok érte és harcolok értünk!
…és elkezdem a szélmalom harcot. Azonban ahogy rés keletkezik a pajzson, egy újabb fal emelkedik. És megint, és megint….és lassan a könnyeim megtöltik a várárkot. …mert nem volt semmi a sorok között. Nem gondolt ő semmire, amit nekem kellett volna kitalálni. Őszinte volt… kegyetlenül őszinte…
Kiemelet kép: Pixabay
