Igen. Elfáradhat a lelkünk is. Most pont nem történt semmi katasztrofális, mégis arra ébredsz egy reggelen, hogy csak ülsz az ágy szélén, telnek a percek és nincsenek gondolatok a fejedben, nincsenek érzések a szívedben, szinte már a vér sem csörgedezik az ereidben.
Gépies mozdulattal állsz fel és indulsz a konyhába kávét főzni. Leülsz, belekortyolsz, de már a kávé íze sem csal mosolyt az arcodra. Egy húzásra felhörpinted és megy tovább a reggeli rutin. Aztán kelted a családot, indul a reggeli haccacáré, minden a szokásos. …és érzed, hogy nem megy. Eleged van. Elfáradtál mindenhogyan. Nézed körülötted az embereket. Mindenki siet, mindenki rohan. Te meg csak ostorozod magad, hogy mi a baj veled? Mindenkinek megy ez, de te lassan már minden nap küzdesz az életben maradásért.
De tudod mit!? Állj meg és fogadd el, hogy elfáradtál! Nyugodtan mondd ki hangosan, kiabáld bele a világba, hogy neked most szükséged van pihenésre! Szükséged van egy percre, egy órára, egy icipici egyedüllétre! Valld be a családodnak! Mondd el őszintén, hogy mire van szükséged! Ne szégyelld! Csak az igazán erős emberek merik felvállalni az érzéseiket, a gyengeségeiket és mernek segítséget kérni!
És tedd azt, amitől megnyugvást kapsz! Lógj el egy napot! Húzd a fejedre a takarót! Pihenj! Kapcsolj ki! Adj időt magadnak, a testednek és a lelkednek a regenerálódásra, a feltöltődésre! Nem gépek vagyunk! Emberek vagyunk! Hús-vér emberek! Elfáradunk. Te is és én is. Szeresd magad annyira, hogy figyelsz a tested, az elméd és a szíved jelzéseivel! Törődj magaddal! Törődj a lelkeddel!
Kiemelt kép: Pixabay
