Hogy a viharba lehet, hogy valaki nem akar magának párt? Hiszen alapvetően társas lények vagyunk, az élet rendje, hogy párod lesz és családot alapítotok. Mégis rendre jönnek szembe nemtől és kortól függetlenül embertársaim: nem akarok kapcsolatot.
Napokon át agyalhat az ember, hogy mi lehet a háttérben. Csalódás? Valami hatalmas trauma? Hazudik és egyszerűen csak ezzel keres kibúvót? Jaj, vagy ez még a gyerekkorára vezethető vissza? Oh! …vagy egész egyszerűen remekül megvan egyedül és csak saját magára figyel?
Azt gondolom, hogy igazából mindezek állhatnak e mögött a mondat mögött és ha valaki ezt kimondja, el kell fogadni. Nem erőszakolhatjuk rá a másikra a mi vágyunkat: egy kapcsolatot. Mert hát lássuk be, nem sok jó sülne ki belőle.
El kell fogadni, hogy igenis lehet az ember életében olyan időszak, amikor jobb neki egyedül. És ez nem egyenlő a magánnyal. Hiszen egy társ mellett is lehet magányos valaki és az elég borzasztó érzés.
Bármi is áll a háttérben, igaz vagy nem, még mindig őszintébb ez az egyetlen mondat, mintha fél lábbal belebonyolódna valamibe, ami ilyen esetben bizonytalan talajon mozogna és nagy valószínűséggel csak fájdalmat okozna.
Egy féligazságokkal tűzdelt mondat is lehet őszintébb, még ha fáj is, mert nem kerget minket bonyodalmakba. A nem akarok kapcsolatot még mindig igazabb, mint ámítani a másikat azzal, hogy minden rendben, holott már a kiutat keressük a szorításból.
Kiemelt kép: Pixabay
