Nem tudom mi történt, nem tudom, hogy történt… Lehet amúgy, hogy mindig is ilyen volt a kapcsolatunk, de lehet én változtam. Nem tudom az okot vagy okokat, csak azt érzem, hogy kicsit el kell szakadnom tőled. Azt érzem, hogy magaddal rántasz, hogy folyamatosan csak elveszel belőlem. És ezt én most nem bírom tovább. Sajnálom.
Hogy lehet, hogy sok-sok év barátság vagy éppen szerelem után azt érezzük, hogy ez a kapcsolat, a másik jelenléte a terhünkre van? Mi okozza, hogy egyszer csak könnyebb lenne mindezt kicsit jegelni, felrúgni, hátrahagyni? Mi változik? Ki változik?
Igazából minden változik. Mindenki változik. A változás lehet előnyös, de hátrányos is. Egy biztos: semmi sem marad örökre a régi, a megszokott. Idomulni kell. De vajon meddig? Meddig kell idomulni, alkalmazkodni, elviselni valamit vagy valakit régi jó emlékekbe és érzésekbe kapaszkodva, ha jó ideje igazából nekünk már semmit nem ad, inkább csak kivesz belőlünk? És vajon, hogy lehet ezt elmondani a másiknak? Hogy mondod meg egy számodra fontos személynek, hogy igazából a terhedre van?
Sajnos a legtöbben sehogy sem mondjuk meg! Elsunnyogjuk! Vagy valami mondvacsinált ürüggyel lepattanunk. Azt gondoljuk, hogy ez a legkevésbé fájó megoldás és így lesz a legjobb: gyors és fájdalommentes. De vajon mi történne, ha őszinték lennénk? Mi történne, ha ki mernénk mondani, hogy a másik a terhünkre van? Elmondani őszintén, hogy lehet nem tudunk magyarázatot adni az érzéseinkre, de sajnos ez van.
… lehet több barátság és kapcsolat menekülne meg. Lehet valakinek pont egy ilyen fejbekólintás hiányzik ahhoz, hogy rájöjjön, nem jó úton halad és elmar maga mellől valakit. Lehet kevesebb kínlódással járna, mint egy életen át bújkálni a hazugságok mögött, némaságba burkolózva.
Kiemelt kép: Pixabay
Tetszett a cikk?
Oszd meg vagy kövesd az oldalt facebookon és ajánld ismerőseidnek! Katt ide!
