A legnagyobb kritikusom saját magam vagyok. Megkockáztatom, a legnagyobb ellenségem is saját magam vagyok. Tehetek-e róla? Biztos! De igyekszem tenni ellene. Igyekszem szeretni magam, de néha azt érzem, inkább jobb volna nem is létezni.
Mi csúszott így félre az életemben? Már nem is emlékszem pontosan. Nem hiszem, hogy egyetlen dolog áll a háttérben, inkább események sorozata vezetett ide. Arra emlékszem csak, hogy egyszer egy reggelen, egész fiatalon arra ébredtem, hogy minden az én hibám. Ki másé lehetne?!
Hallottam, hogy anyu és apu veszekednek és apu kiabált, hogy elege van, nem bírja tovább. Ő nem így képzelte, túl korán vállaltak gyereket – vagyis engem -, nem megy ez neki. Aztán azóta eltelt már 15 év és soha többet nem láttam. Szóval azt hiszem valahol itt tört meg bennem valami. Aztán szép lassan jött a többi…
Hogy anyukám igyekezett-e minden egyes lélegzetvételével a szeretetéről és támogatásáról biztosítani, az nem is kérdés. De ő is megtört. Egymás támaszai lettünk, igazi harcosokká váltunk. Csak mi ketten.
Minden nehézség ellenére boldogok voltunk. Azonban az a nap örökre megváltoztatott bennünket. Elvesztettük a hitünket önmagunkban, abban, hogy szerethetőek vagyunk, a férfiakban, egy társ megtalálásában. Láthatatlan falat emeltünk magunk köré, ami megvéd mindentől. Ha kell, saját magunktól is, nehogy az érzelmeink csapdába csaljanak.
Mindez működött is tökéletesen… mostanáig.
Történt ugyanis valami véletlen folytán, hogy megismerkedtem Bálinttal. Hosszú út van mögöttünk, soha nem adott okot kétségekre. Minden pillanatban maximálisan mellettem áll. Apránként bontotta le a falamat és ha ijedtemben szúrós sündisznóvá gömbölyödtem, akkor is utat talált hozzám.
Hogy is van a mesében? Megszelidített és azóta felelősséget vállal értem és értünk. De én belül őrlődöm. Már egyre többször hiszek bennünk és magamban is. De vajon tényleg szerethet engem valaki feltétel nélkül, ha én magamat nem szeretem eléggé?
Kiemelt kép: Unsplash
Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!
