Nem tudom hogy jutottam el idáig, de vegyük sorra az eseményeket. Voltak kapcsolataim, hosszabbak, rövidebbek. Jött a nagy Ő is – vagyis akkor annak tűnt. Házas voltam, de aztán a mindennapi nehézségeket nem tudtuk legyőzni. Sokszor éreztem azt, hogy magamra maradtam. És a párom is. Egy napon aztán úgy döntöttük, elválunk. Nem volt harag, veszekedés… tisztességgel zártuk le.
Lassan egy éve élek egyedül és élvezem. Jól esik egyedül lenni. Jól esik nem alkalmazkodni. 33 évesen megismertem magam – ami azért lássuk be, hamarabb is bekövetkezhetett volna, de ahogy anyukám mondogatta, fiam te későn érő típus vagy.
Vicces. Anyu, ha valami nagyon komolyat szeretett volna mondani, a mondatot minden esetben úgy kezde, hogy „Fiam”. Ha mérges volt vagy fegyelmezni készült, akkor a teljes nevemet mondta és én azonnal tudtam, hogy bizony most túllőttem a célon. Minden más esetben kislányomnak hívott és a mai napig így szólít. Imádom!
Na de akárhogy is, most pontosan meg tudom fogalmazni, hogy mit szeretnék, mit tudok adni, mit szeretnék cserébe. Tudom, hogy ki vagyok és merre tartok, hova szeretnék eljutni.
Szerelmes lettem. Kapcsolatot szeretnék. De nem “együttélőset”. Miért? Mert rájöttem, hogy nekem kell az egyedüllét. Hosszútávon nem akarok alkalmazkodni és nem is tudok. Sérült lennék? Lehet. De most én ezt így látom.
Joggal merül fel a kérdés, hogy így viszont lehet-e egyáltalán igazi kapcsolatról beszélni. Én azt mondom miért ne lehetne?! Hány család él úgy, hogy apa 3 hétig gürizik külhonban, hogy mindenre jusson otthon a családnak. Hányan dolgoznak hetelős, kéthetelős állásban? Hány anyuka jár külföldre beteget ápolni, hogy az otthoniaknak biztos anyagi hátteret teremtsen? Ezek a kapcsolatok vajon kevésbé értékesek? Itt vajon kevésbé szeretik egymást a felek?
És megint visszakanyarodhatunk egy nagy igazsághoz: a szeretetet nem kell ilyen dolgokhoz kötni. Nem kell közös házhoz vagy papírhoz kötni, nem a földi javak tartanak életben egy kapcsolatot. A szerelem, a szeretet mindezek felett áll, az belőlünk árad.
Szerelmes vagyok. És neki megfelel, hogy ne éljünk együtt. Nem azért, hogy a külön töltött időben és estéken egy másik életet éljünk. Nem azért, mert a mi szerelmünk nem igazi. Minden félelmünk és múltbéli csalódásunk ellenére akarjuk és bízunk a másikban. De már mindketten pontosan tudjuk, hogy mit akarunk. És mi ezt így akarjuk!
Kiemelt kép: Unslpash
Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel és kövess minket Facebookon, vagy ajánld az oldalt ismerőseidnek! 🙂
