Ma hajnalban nem nagy csínadtraddával keltünk fel, hogy elkerüljük a csúcsforgalmat és az első sorból emeljünk fel tekintetünket, hogy aztán némán vagy éppen ujjongva gyönyörködjünk, ahogy az államalapítás ünnepén varázsfényben úszik az égbolt, szikrákat szórva a Duna vizére.
Ma nem is keltünk fel hajnalban. Egy ideje már nem rohanunk, cívódunk egymással, hogy siessünk, hogy hangosan és látványosan ünnepeljünk meg bármit is.
Egy ideje lelassultunk. Egy ideje egymásra figyelünk, nem a külvilágra és, hogy kifele éljünk. Magunkra, a családra, a barátokra koncentrálunk.
Idén az államalapítást is csendben, elgondolkodva ünnepeljük meg. Némán adózunk azokért és azoknak, akik otthont teremtettek nekünk. Ma valóban hálát adunk, hogy van hazánk és otthonunk. Hogy ez a kicsiny ország, oly sok veszedelmet, hamis kormányt élve át, megtépázva ugyan, de mindig megmaradt nekünk. Túl fogja élni azt is, ami most van és ami még jön.
