35 leszek egy hónap múlva és rettegek a haláltól. Nem betegesen, de azért csak-csak visszatér a gondolat a fejembe és néha egy pillanatra megbénit. Befurakodik a zsigereimbe és nehezen tudom elhessegetni. Furcsa dolog ez a halálfélelem.
Sokan mentek el mostanában és sok olyan, akinek még nem kellett volna. Egy pillanat alatt ragadta el őket el a halál. Nem figyelmeztetett, nem kérdezte éltek-e eleget, vannak-e még terveik. Váratlanul csapott le, fájdalmat és bánatot hagyva maga után.
Az ember sokszor azt hiszi, rossz csak azokkal történik, akik megérdemlik, vagy óvatlanok, de rá kellett jönnöm a halál nem válogat. Neki teljesen mindegy, csak vihessen valakit.
Félek, mert annyi tervem van még. A legfontosabb, hogy méltón felneveljem a gyermekem és megéljem az anyaság mérföldköveit. A feleség mérföldköveit. Boldog pillanatokat akarok és még ha néha nehéz is lesz, azt is akarom. Élni akarok, mert van kiért és miért.
Félek, igen néha félek és ez megváltoztatott. Hirtelen a dolgok, amelyeken egy pillanat alatt felkaptam a vizet, már nem hergelnek. Nem baj, ha kiloccsan a víz vagy leesik a virágcserép. Feltörlöm és átültetem. Már nem éri meg a vitát, hogy nekem legyen igazam.
Nem fekszem le haraggal és nem kelek fel bal lábbal. A legrosszabb napokból is kihozom a legjobbat. Hálát adok minden egyes napért és minden egyes nap elmondom a szeretteimnek, hogy nekem ők a legfontosabbak a világon.
És bárhogy is félek, hogy eljön-e a holnap, tudom, hogy a mai nem nem volt hiábavaló, minden percét megéltem és szerettem.
Kiemelt kép: Unsplash
Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!
