Igen, én veled terveztem a sírig és még azon is túl. Nem vágyálmot kergettem, hiszen te is kimondtad, hogy örökké. És úgy tűnt jó úton haladunk. Minden úgy történt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Mindent úgy tettünk, ahogy kell.
Na pont ezért ért teljesen váratlanul, amikor a rózsaszín lufink az arcomba robbant. A semmiből csapott le rám a vihar, mindenféle előjel nélkül. Nem tudtam felkészülni, megóvni, kikerülni vagy bármit is menteni. Jött és letarolt mindent. A földdel egyenlővé téve engem is.
Nem volt B tervem, hogy mihez kezdek nélküled. Nem volt semmilyen tervem, amelyben te nem vagy benne. Soha nem gondoltam, hogy nem lesz olyan, hogy mi, hogy te és én nem egyet fogunk jelenteni.
Napok óta csak fekszem a szoba közepén, ágyam a földre halmozott közös képek és az itt felejtett puha tengerkék pulcsid, mely még őrzi illatod. Aprókat lélegzem csak, hogy el ne illanjon, ahogyan te tűntél tova egy szempillantás alatt.
Egyre nehezebben maradok ébren, érzem, hogy szemhéjam ólomként nehezedik, míg már a fényfoszlányokat is elfedi a teljes sötétség. Lelassult teljesen a lélegzetvételem is, alig érzékelem a külvilágot. Apránként megszűnik körülöttem minden. Csend van. Üres az agyam, a szívem, a lelkem.
Halk léptek riasztanak. A szívem nagyot dobban, reménnyel telik meg, hogy visszajöttél. Gyengéden fog meg egy kéz és simogatni kezdi a hajam. Ismerős az illat, ismerős az érintés és valami megmagyarázhatatlan nyugalom jár át. Lassan nyitom ki a szemem és emelem fel a fejem.
– Anya! Kell egy B terv!
Kiemelt kép: Unsplash
Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel és kövess minket Facebookon!
