Állok a folyosón, remeg a gyomrom, ideges vagyok. Egy hideg oszlopnak támasztom a homlokom. Várok és várok, a percek csiga lassúsággal telnek. Senki sincs körülöttem, egyedül vagyok egy nagy épület előterében. Kihalt minden, de most valahogy ez nem zavar.
A nagy üveg ablakon át az utcát nézem. Várom, hogy felbukkanjon. Hirtelen egy sárga mentőautó parkol le a bejárat előtt. Kihúzom magam, a torkom kiszárad, a térdem remeg. Jaj nekem mindjárt… mindjárt… alig bírok magammal, hogy ne rohanjak ki az ajtón. Egy piros egyenruhás férfi lép az előcsarnokba.
Egyedül van. Megáll és körbenéz, mintha keresne valakit. Előlépek az oszlop mögül. Megakad rajtam a szeme, elmosolyodik, és elindul felém. Meg sem tudok moccanni, a lábam nem enged, csak állok és nézem őt. Szorosan megáll előttem, nem szól, csak mosolyog. Magához ránt, azt hiszem meg fog csókolni, de nem ez történik. Átfogja a derekam, és kifelé húz az épületből.
Odakint gyönyörű idő van, se nem hideg se nem meleg, pont jó. A park is üres. Egy lélek sincs ott rajtunk kívül. Megfogja a kezem, és határozott léptekkel egy kis fákkal takart részre visz. Amint beérünk a fák közé, magához húz és szenvedélyesen megcsókol. Alig kapok levegőt, annyira elveszek a csókjában. Hirtelen lerántja a felsőm és megcsókolja a nyakamat. Nem is csókolja, szinte felfalja, mint mindig amikor találkozunk.
Egyszer jártam már Vele itt, de nem tudom mikor. Most valahogy még jobb, és biztonságosabb. Tudom, hogy most bármi történhet, nincs itt rajtunk kívül senki. Felnyögök, ahogy keze utat tör magának a ruhám alá. Simogat ahol ér. A fenekemet, a derekamat, a mellemet.
Megalkotjuk a tökéletes egészet…imádom a pillanatot…elélvezek egyszer, kétszer…sokszor… Eszembe jut egy mondat valahonnan régről, hogy én milyen telhetetlen vagyok. Elmosolyodom, közben a mellkasára hajtom a fejemet. Végre meghallom a hangját is. Ahogy belesuttog a fülembe, megborzongok…Ahogy kimondja a szavakat, összeszorul a szívem, örömömben és bánatomban is…Valahogy ez a kettősség mindig velünk volt…
Hirtelen felébredek…de most pihent vagyok és boldog… Mi történt? Csak két szóra emlékszem. Valaki azt mondta: Szeretlek Királylány….
Folytatjuk!
Kiemelt kép: Unsplash
Elena Honoria Álom című novellájának előző részét itt olvashatod!
