A hatalmas ablaknál állok, nézem az utca forgatagát. Rohanó autók, rohanó emberek. Mindenki tart valahová. Gyönyörű reggel van, az ablakon keresztül simogatja a nap az arcomat. Becsukom a szemem, kicsit élvezem a pillanatot.
Felsóhajtok, mert hirtelen belémhasít, hogy mennyire hiányoznak az álmok. Az utolsó óta eltelt bő két hónap. Eleinte még próbáltam őket visszacsalogatni, de egy idő múlva feladtam. Pedig nagyon intenzívek, nagyon érzékiek voltak.
Napokig nem bírtam kiverni a fejemből az utolsót, folyton bevillantak az emlékek. A legváratlanabb pillanatokban jelentek meg a képkockák a szemem előtt. Például a munkahelyemen egy unalmas meeting közben. Főnököm éppen a termék eladások alakulását hasonlította össze az előző évekkel, amikor is bamm! Hirtelen bevillant a kép, amikor egy határozott finom mozdulattal letépte a bugyimat. El is kezdtem mocorogni a székemen. Erre mindenki rám nézett kérdőn, mert azt hitték hozzá szeretnék szólni a témához. Én meg csak elvörösödtem zavaromban, és lejjebb csúsztam a székemen.
Határozott megkönnyebbülést okozott, amikor csak a kocsiban vezetés közben vagy a reggeli kávé készítése közben kapott el a vágy. A munkahelyemen nagyon igyekeztem tartani magam, hogy elkerüljem a kínos pillanatokat. Gondolataimat Párom ismerős léptei szakították meg. Elfordultam az ablaktól és ránéztem. Mosolyt erőltettem az arcomra, hogy ne vegye észre milyen messze járnak a gondolataim.
Nem akartam magyarázkodni, szerettem volna újra egyedül maradni. Azt akartam, hogy végre induljon dolgozni, és hagyjon békén. Nem akartam végighallgatni a munkájával kapcsolatos unalmas beszámolókat, vagy a haverjaival átmulatott este részletei sem érdekeltek. Tisztában vagyok vele, hogy elutasítóan viselkedek, de egyszerűen úgy érzem, szétszakad a lelkem.
Olyan mintha két párhuzamos világban élném az életem. Az egyikben – Álom – teljesen önmagam lehetek, nem kell görcsölnöm azon, hogy megfelelek-e Neki, mert tudom, hogy úgy szeret, ahogy vagyok. Nincsenek falak, akadályok, nem kell megjátszanom magam. Ő csodát tett velem…
A másik világban – Valóság – hát igen, tele vagyok kétségekkel, bizonytalansággal, megfelelési kényszerrel. Elég jó vagyok-e a Páromnak, szeret-e még úgy, mint régen, az elején, amikor összejöttünk? Mostanában nagyon sokat veszekszünk, úgy érzem nagy a távolság kettőnk között, mintha két külön nyelven kezdenénk beszélni. Minden baj, ami régennem volt az. Közben úgy érzem, nőként is elveszítettem az érdeklődését. Már nem vesz úgy észre, mint azelőtt. Pedig figyelek magamra, mostanában még jobban, mint előtte. Magamnak sem vallom be, de tudat alatt ott motoszkál bennem, hátha az Álom Valóssággá válik és megjelenik…
Persze teljesen abszurd ez a gondolat. Az álmok nem keverednek a valósággal, de néha bevillan, hogy egyszer régen valaki azt mondta: Te vagy a leggyönyörűbb Nő a világon…
Folytatjuk!
Kiemelt kép: Unsplash
Elena Honoria Álom című novellájának előző részét itt olvashatod!
