Egy gyönyörű parton állok. Felsóhajtok, el sem hiszem, hogy itt vagyok. Lábujjaimat a puha fehér homokba fúrom, közben a kietlen partot pásztázom. Teljesen egyedül vagyok, csak a víz morajlását és a saját lélegzetemet hallom. Bátorságot gyűjtök…
– Most! – biztatom magam. – Tedd meg végre!
Hirtelen a nyakamhoz nyúlok, és kikötöm a bikinifelsőm pántját. Egy laza mozdulattal lerántom, aztán gyorsan megszabadulok a bugyimtól is. Megborzongok…hirtelen egy ismerős hang üti meg a fülemet. Félig hátra fordulok, és megpillantom Őt. Pár lépésre áll tőlem, a tekintete égeti a bőrömet. Nevet, azon a mély hangján, amit annyira szeretek. Nem akarta elhinni, hogy megteszem és leveszem a fürdőruhám. Tévedett!
Kinyújtja felém a karját, hogy magához öleljen, de én kacagva elindulok a víz felé. Gyorsan belegázolok a hűs habokba és elmerülök a vízben. Amikor újra a felszínen vagyok visszanézek, de a parton már nem látok senkit. Egy pillanatra megdöbbenek, de egy erős kéz átfogja a derekam. Hozzábújok, fejemet a nyakába fúrom. Megrészegít az illata. Karjaimmal szorosan átölelem, nem akarom elengedni. Ő még erősebben szorít magához, lábammal átkarolom. Tökéletes pillanat egy tökéletes helyen.
“Bárcsak…” – gondolom magamban, de nem merem befejezni a mondatot. Nem, nem…tudom, hogy nem szabad, még gondolatban sem. Inkább élvezem, ahogy erős kezével gyengéden simogat. Most csak ez számít. Csak Ő meg Én. Annyira könnyű átadnom magam az érzéseknek, amikor Vele vagyok. Hiába minden fogadkozásom, hogy erős leszek, és nem engedem felkavarni a szívem – lelkem, amint rám mosolyog vagy hozzám ér, leomlik minden fal körülöttem. Nem tudok tovább küzdeni, olyan hatással van rám, hogy elmondani nem tudom. Egyet tudok: amint átölel, úgy érzem Hazaértem!
Elena Honoria további novelláit itt olvashatod!
Kiemelt kép: Unsplash
Ha tetszett a történet, oszd meg!
