Elég sokan vagyunk olyan helyzetben, hogy egy naptári évben bizony 360 napon át élünk, hogy dolgozhassunk, hogy aztán pár napig élhessünk. Jó, eltúloztam, de ez a tényeken és a lényegen nem változtat.
Mégis még ebben a helyzetben is sokan maximális elköteleződéssel teszik a dolguk nap, napután. Erőn felül, túlórázva, a magánélet rovására. Mert ha már így hozta az élet, igyekeznek megfelelni: önmaguknak, a vezetőnek, a kollégáknak és a vállalatnak is. Hisz munkából élünk, a vállalatból élünk. A munka fontos, a biztos munkahely annál is jobban és minden hónap 10. napján a fizu utalásról szóló sms még inkább.
És hát mi az, ami elviselhetőbbé tudja tenni ezt a szitut? A közvetlen munkatársakkal, a csapatunkkal való jó viszonyunk, hogy együtt éljük túl a napokat, a pletykás, nevetős szünetek, az év végi hajrát és a főnök egreciroztatásait. A baj akkor van, ha valakinek ide nem sikerül bekerülni vagy éppen igyekeznek kijebb rudalni onnan.
Szokták mondani, hogy a gyerekek nagyon gonoszak tudnak lenni, csúnyán tudnak gyengébbeket egyik pillanatról a másikra kiközösíteni. Csakhogy ezt a klikkvezér gyerekek is nagy valószínűséggel látták valahol, nem a saját fejükből pattant ki, vagy éppen soha senki nem hívta fel rá a figyelmüket, hogy ez nem szép dolog. De mondjuk ők legalább ezt nyíltan csinálják és gyorsan sújtanak le “áldozatukra”.
Ezzel szemben mi felnőttek már egész eszköz arzenállal rendelkezünk, amit aztán szépen lassan mind felvonultatunk, hogy a lehető legnagyobb titokban, alattomosan érjük el ugyanezt. Minden határon túl menve, nem számolva azzal a következménnyel, hogy egy ember egzisztenciáját vagy akár egész életét tiporjuk a sárba és tesszük tönkre.
És mindezt miért? Mert más? Másképp gondolkodik, más az értékrendje? Féltkényeségből? Kevesebbet teljesít? Unalomból? Bármi is legyen az ok, biztos, hogy a bullying a legrosszabb megoldás!
Egy közösség, a munkatársak, a csoporttársak, menedékül kellene szolgáljanak. Menedék a felettünk állókkal szemben. Menedék, a napi gondok, terhek, határidők, ellen. Egy összetartó közösség. Nem, nem feltétlenül kell öribariknak lenni, de egy normális kollegális viszony elvárható. A másik tiszteletben tartása elvárható. A másik meg nem alázása emberi mivoltunkból fakadóan alap kellene legyen. Ehelyett a legtöbb ilyen kapcsolat felszínes és csupán az érdek által létrehozott, igen bomlékony szövetség csupán.
Az effajta bántalmazásnak bárki áldozatul eshet, tűrni senkinek sem szabad és meg kell tenni a megfelelő lépéseket. Ez nem hiszti és nem beárulás: felnőtt emberek, felnőtt módjára intézik a konfliktusaikat, aminek a bullying nem elintézési módja. Aki ezt alkalmazza, éretlen, felelőtlen és egoista.
Kiemelt kép: Unsplash
Ha tetszett a cikk, oszd meg!
