A nap viszonylag gyorsan eltelik, teszem a dolgom. Mikor az órámra pillantok, már fél 5 van. Csak fél óra és jön a hétvége. Nagyon sokat dolgoztam a héten és a rossz éjszaka után alig várom, hogy egy kád forró vízben pihenjem ki a fáradalmaimat.
Egész nap ügyesen elkerültem Viktort, megnyugvással tölt el a gondolat, hogy a maradék kis időben is meg tudom ugrani ezt a roppant fontos feladatot. Reggel nem tudtam végiggondolni ezt a szitut, de este a kádban lesz bőven időm agyalni.
Óriási lendülettel szállok be a liftbe és amikor felfelé indul el, akkor jövök rá, hogy megint elkalandoztak a gondolataim.
– Elrabolt a lift? – kérdezi nevetve Viktor, amikor kinyílik az ajtó két szinttel feljebb.
– Oh, igen – hebegem – asszem’ jót fog tenni a hétvége… – de be is fejezem a locsifecsit, mert érzem, hogy azonnal pipacs vörössé válik még a hajam is.
– Sokat dolgoztunk a héten, az már biztos! – mondja kedvesen, én pedig, mint egy tini, meresztem rá szemeimet és csak bénán bólogatok. – Nekem még össze kell tenni a prezit, de úgy tervezem holnap délelőtt meg is lesz!
A lift közben leér a földszintre és egy pillanatig habozom, hogy mit is mondjak.
– Kitartás! Jó hétvégét! – vágom oda gyorsan és szinte kiugrom.
– Neked is jó hétvégét, Eleonóra! – kacsint rám Viktor.
A liftajtó becsukódik és tovább halad a mélygarázsba én pedig megdermedve állok. Megint a teljes nevemen szólított. A nevem hallatán a pihék felállnak a tarkómon és egész testemen végigszalad az a különös érzés. Igen, ugyanaz a különös érzés.
– Megőrültem! – kiáltom és szaladni kezdek, ki az épületből.
Két sarokkal odébb egy épületnek vetem a hátam, zihálva veszem a levegőt. Lehunyom a szemem és bevillan Tibor arca, ahogy hívogatóan tárja ki a karját, majd a pillanat, amikor nagyon dühösen, hangos ajtócsapkodás közepette hagytam ott a lakásán. Majd ugyanilyen hirtelen villan be Viktor arca is.
Megrázom a fejem, mintha attól eltűnnének a gondolatok belőle. A gondolatok amik eddig is fogva tartottak és felemésztettek, és most újra be akarnak ide férkőzni, hogy még nagyobb zűrzavart keltsenek bennem. Megszaporázom a lépteimet, szinte suhanok hazáig és magamra zárom az ajtót.
A péntek estékben az a jó, hogy bármit megtehetsz, mert másnap nem kell korán kelni, nincsenek kötelezettségek. Vagy legalábbis szeretek ebben a tévhitben élni, szingliként igazából nem sok mindenért kell felelősséget vállaljak, nyugodtan az ördögé lehetek.
– Muhaha! – csattanok fel hangosan.
Az ördögé, igen. És már voltam is. Megjártam a poklok poklát, de túléltem, még ha jelenleg csak vegetálok is. És ez sem tarthat örökké! Előbb-utóbb biztos kikeveredem ebből a slamasztikából is!
Határozott mozdulattal kapom el a borosüveget az asztalról, hogy újra teletöltsem a poharam, mintha ezzel egyúttal új reményeket és kilátásokat is töltenék a nyavalyás kis életembe.
Folytatjuk!
Az előző részt itt olvashatod.
A következő részt itt olvashatod.
Kiemelt kép: Unsplash
