A szívem a torkomban dobog a bennem dúló megannyi érzéstől. Egy részem alig várja, hogy láthassa végre Viktor, a másik részem pedig már pontosan tudja, hogy nem lehet közös jövőnk, bármennyire is szépen indult – vagy legalábbis tűnt úgy. Már előre féltékeny vagyok a lányra, aki mellett Viktor majd egyszer megállapodik, mert biztosra veszem, hogy a világ legboldogabb asszonyává teszi majd.
„Aki akár én is lehettem volna…” – hasít belém keserűen a gondolat, de még úgy tűnik, nem jött el az én időm, még nem nyertem a sorstól bűnbocsánatot.
– Szia! – jelenik meg váratlanul Viktor.
A lift felől vártam, hogy meglátom, de úgy látszik négy emelet nem okoz gondot neki. Mondjuk sejthettem volna, hogy az izmait nem a legyek hordták össze és a sportolás terén velem ellenben ő a tervezés fázisánál sokkal tovább jutott már.
– Gyere be! Már ide készítettem a gépet meg a pendrive-ot, ha találtam volna itthon egy üreset, már átmásoltam volna, de sajnos kifogytam belőlük – mutatok a dolgozóasztalra.
– Nem gond, hoztam! – kapja elő farmerzsebéből a kütyüt és szinte diadalittasan emeli a magasba.
Arcán pajkos mosoly jelenik meg, amitől hirtelen forróság önt el és a gondolataim önálló életre kelnek. A kelleténél hosszabban pihentetem meg a szemem a velem szemben álló férfin.
– Mi jár a fejedben? – lép egyet közelebb Viktor.
A reakciója – no meg pláne a sajátom – azonnal megrettent.
– Kérsz egy kávét, amíg másolod a cuccot? – szakad ki belőlem a kérdés, és már indulok is konyha felé.
– Igen, köszönöm, az jól esne! – mondja Viktor és látom rajta, hogy nem erre számított.
A szemem sarkából látom, hogy tétován ül le az asztalhoz, de aztán már munkához is lát tüstént. Amíg a kávét töltöm, magamban mindenféle istenséghez fohászkodom, hogy csak ezt éljem túl! Közben automatikusan teszem bele a két cukrot és a kis tejet – pontosan ugyanúgy isszuk a kávét.
– Egészségedre! – mondom, mikor leteszem mellé a csészét.
Azonnal indulnék is vissza a konyhába, ám ekkor megragadja a kezem. Ijedten fordulok vissza. Nagy, barna szemeivel úgy tud rám nézni, amitől más nők is tutira elolvadnának, hát még én, aki egyszer már eljátszottam azzal a bizonyos gondolattal. Még mindig a karom fogva feláll, így szemtől szembe kerülünk.
– Miért menekülsz előlem?
– Mi?! – csattanok fel azonnal. – Hiszen most is itt állok, hogy menekülnék?
– De ha nem fognám a kezed, már nem lennél itt, ugye?
– Ugyan, csak gondoltam nem zavarlak a munkában. Vagy segítség kell?
– Te kellesz! – mondja határozottan, egyenesen a szemembe nézve, minden egyes szót megnyomva, hogy mondandójában egy szemernyi kétség se legyen.
– Jaj, te bolond! – vágom oda és elrántom a kezem.
Egyenesen a konyha felé veszem az irányt és igyekszem nevetni, mintha csak egy jó viccet mesélt volna az imént. Azonban Viktor a következő pillanatban feláll, egyetlen mozdulattal szembe fordít magával és nekinyom a konyha falának. A jéghideg csempe sem képes egy pillanatra sem lehűteni a vágyat bennem, és Viktor szemében is azt a mohó tüzet látom, ami engem is emészt. Két kezével gyengéden megfogja az arcom és lágy, ám annál forróbb csókot lehel a számra. Nem tiltakozom, régóta vágytam már erre, testem minden porcikájának remegése, bőröm forrósága már amúgyis leleplezett.
A csók egyre követelőzőbb, az ölelés egyre forróbb, a bennünk tomboló vágy utat tör magának. Viktor azonban egy pillanatra megáll.
– Mindennél jobban akarlak… – mondja, majd fojtott hangon a nevem suttogja: Eleonóra.
Folytatjuk!
Az előző részt itt olvashatod.
A következő részt itt olvashatod.
Kiemelt kép: Pixabay
