Milán úton az irodába egyre feszültebb lett. Bia már hetek óta készült a mai napra, amit ő igyekezett figyelmen kívül hagyni. De az időt megállítani nem lehet, hiába nem vesz róla tudomást az ember; az akkor is eltelik, így hát eljött a mai nap is.
Klára folyamatosan telefonált mellette a kocsiban, az esti meglepetés részleteit egyeztette. Hálás volt, hogy nem kellett beszélgetnie. Sógornője valahogy mindig belelátott a lelkébe, akárhogy is igyekezett rejtegetni az érzéseit.
Milán behunyta a szemét és azonnal Mia jelent meg gondolataiban. Felidézte szelíd arcát, csillogó mandula szemeit, gesztenyebarna haját, ahogy lágy hullámokban omlik a vállára. Tisztán látta maga előtt formás idomait, szinte már érezte az illatát is.
Akaratlanul is sóhajtott egy nagyot. Természetesen Klára azonnal lecsapott erre az egyetlen, ám annál árulkodóbb jelre. Megszorította a kezét és egyenesen a szemébe nézett.
– Ne aggódj! A változás az élet velejárója. Rendben lesz minden!
Milán nem válaszolt. Pontosan tudta ő is, hogy mától más lesz minden…
A tanácsteremben már gyülekeztek az igazgatósági tagok. Milán teljes magabiztossággal vonult be. Ez már csak formalitás volt. Az elmúlt másfél évben a csőd szélén álló vállalatot olyan magasságokba emelte, amelyek elképzelhetetlennek tűntek, így vezérigazgatói posztja megingathatatlan volt. A részvényesek egyöntetű bizalmat és tejhatalmat szavaztak neki akkor és most is. Mindenki elégedetten távozott, kivéve őt. Nem ilyen életről álmodott, de Károly még a halála után is elérte, hogy az ő szabályai szerint éljen.
Ebben a pillanatban fülében visszhangzottak Károly szavai: “Nem akarlak még egyszer meglátni a közelében! Tartsd magad távol tőle! Elég szégyent hoztál már a fejemre! Itt az ideje, hogy felnőj végre! Majd én teszek róla, hogy így legyen!” És tett is róla. Szinte száműzte őt. És a halála után is irányítja az életét.
– Kész vagy? Mehetünk? – termett előtte a semmiből Klára.
– Hova?
– Hát haza! Ma van ma!
– Mi van ma?
– Jaj, ne csináld. Ma van Mia hazatérő bulija.
– Dolgom van, menj csak, majd jövök.
– Értem, igazad van, te tudod mi a fontos, hisz felnőtt férfi vagy, aki saját akarata szerint él és cselekszik, ugyebár.
Klára el is viharzott, nem hagyott időt reagálni neki. Na nem mintha akart volna. Különben sem tudott volna mit mondani. A nagy és hatalmas üzletember ott állt tanácstalanul és magatehetetlenül. Az elkerülhetetlen igyekezett kijátszani, mert pontosan tudta, hogy kezelni vagy megoldani nem lesz képes. Az órájára pillantott, majd felpattant elindult és azonnal telefonálni kezdett.
Folytatjuk!
Az előző részt itt olvashatod.
A következő részt itt olvashatod.
Kiemelt kép: Unsplash
