Klára izgatottan készülődött. Megpróbált terveket szőni a jövőt illetően, hogy ha a sors nem elég kegyes vagy gyors, akkor időben tudjon közbeavatkozni. Alig várta az estét, hogy végre meggyőződjön arról, amit eddig is már biztosan tudott. De látni akarta. Kellett még egy utolsó bizonyosság.
Bianka fel-alá rohangált a házban, hogy minden rendben legyen. A bulit ide szervezte. Azt akarta, hogy minden tökéletes legyen. Sokkal tartozott Miának és igyekezett azt viszonozni.
– Na végre, hogy hazaértél! Figyelj, ezt a csokrot te adod majd Miának, jó?
– Bia, fáradt vagyok, hagyj már. Majd valaki odaadja.
– Miről beszélsz mégis? Egy család vagyunk. A férfi adja a virágot. Te vagy az egyetlen férfi a családban.
– Nos, ebben igaza van! – vágta rá Klára.
Milán idegesen a hajába túrt. Nem tudta Klára hogy csinálja, de mindig a legrosszabbkor jelent meg.
– Na, mire vársz? Menj, zuhanyozz le, öltözz át! Egy óra múlva itt lesz az ünnepelt! Bianka, te is készülődj, úgy látom, itt már minden a legnagyobb rendben van. Majd én fogadom a vendégeket.
– Jól van anya, köszi, futok is! – felelte Bia csilingelő hangon, majd elégedett vigyorral fordult Milán felé és kiöltötte rá diadalittasan a nyelvét.
Milán nem válaszolt, dühösen elviharzott a szobájába. Klára száján apró, de annál elégedettebb mosoly jelent meg.
Mia a ruháit válogatta. Nem is értette mit csinál, hisz teljesen mindegy, hogy milyen ruha lesz rajta, az nem fog változtatni semmin.
– Megbolondultam! – kapott a fejéhez.
– Ugyan, dehogy! Legyél laza és csinos! Ahogy mindig! – ölelte át Margó. – Nézd csak, ez szerintem tökéletes lenne! – mutatott egy rég elfeledett ruhadarabra.
Mia szíve azonnal hevesebben vert, hideg és meleg egyszerre száguldott át testén. Ezt az egyszerű halvány rózsaszín ruhát viselte a kiállításon, ahol Milánnal véletlenül összefutottak.
– Na, próbáld fel, Kincsem! Tökéletesen illik a medálodhoz is!
– Uh, ebben nagyon csini leszel! – kiáltotta Bia, aki ekkor lépett a szobájába.
– Már ennyi az idő? – rezzent meg Mia.
– Nyugi, korábban jöttem! Na meg úgysincs honnan elkésni… – igyekezett terelni Bia, bár jól tudta, hogy nyitott könyv Mia előtt.
Na jól van kislányok, magatokra hagylak titeket. Amúgy is el kell intézzek valamit Klárával. Ha elmentetek zárjatok be.
– Rendben, anyu! – felelte egyszerre a két lány és mind hangosan felnevettek.
Mia azonban legbelül nem nevetett. Érezte, hogy a feje felett egyre inkább gyülekeznek a felhők… idegességében a medálját szorongatta.
Folytatjuk!
Az előző részt itt olvashatod!
A következő részt itt olvashatod.
Kiemelt kép: Unsplash
