Mia meredten bámult maga elé. Megint alig aludt az éjjel. Már két hét telt el, de még mindig folyton bevillant neki a pillanat, amikor tekintete találkozott Milánéval. Minden porcikája beleremegett, tarkóján a pihék felálltak, érezte, hogy a pír egész testét beborítja.
Milán nem sokat változott. Hollófekete haját továbbra is hanyag eleganciával hordta. Arca enyhén borostás volt, de jól látszott az a fura félmosoly, aminek ellenére is vagy pont azért, inkább félelmet keltett az emberekben a megjelenésével. Barna szemei egyszerre árasztottak nyugalmat és keltettek zavart. A remekül szabott öltönyön keresztül jól látszott, hogy izmosabb, mint volt. Pontosan ugyanolyan vonzó volt, mint régen, ha nem még vonzóbb. Ekkor hirtelen ismét Károly szavai visszhangzottak a fülében: “Nem gondolod, hogy engedem, hogy Milán összeszűrje a levet Miával?! Nem egymáshoz valók és kész! Hallani sem akarok erről többet! Még jó, hogy Miának megvan a magához való esze, különben már rég katasztrófa történt volna!”
Mia dühösen csapott az ágyra, felpattant és lement a konyhába.
– Oh Kincsem, jó reggelt! Remélem nem ébresztettünk fel! Gyere, ülj le, töltök neked is egy kávét.
– Mit keresel te itt? – szakadt ki nem túl kedvesen a kérdés Miából és gépies mozdulattal ült le Milán mellé.
– Tudod, meséltem, hogy Milán cégéhez is kiszállítunk.
– Igaz… – szégyellte el magát Mia.
Igen, mesélte az édesanyja, hogy pár hónapja megállapodtak, csak éppen azt nem feltétezte, hogy az üzleti megbeszélések az otthonában zajlanak. Megcsörrent Margó telefonja.
– Jaj, elnézést ezt fel kell vennem, mindjárt jövök. Addig ti beszélgessetek csak.
Margó egy szempillantás alatt átviharzott a kávézóba. Mia gyomra eddig is remegett, de most ezres furdulatra kapcsolt.
– Csini a pizsid. – mondta váratlanul Milán, miközben szemével a legaprólékosabban igyekezett feltérképezni a lány testét.
– Mi? – nézett rá értetlenül Mia.
Egy hosszú pillanatra összefonódott a tekintetük. Mia elveszett a férfi szemében. Ugyanazt látta benne, mint a banketten. Ekkor hirtelen rádöbbent, hogy csupán egy hajszálvékony top és egy falatnyi pizsamanadrág van rajta.
– Basszus! – pattant fel hirtelen.
– Várj! Kérlek, várj! – fogta meg a kezét Milán és ő is felpattant.
Szemtől szembe kerültek egymással. Milán egy kósza hajtincset Mia füle mögé tűrt.
– Deja vu… – suttogta Mia.
– Mia – válaszolta fojtott hangon Milán, miközben a lány keze után nyúlt. – Én…
Na itt is vagyok! – kiáltotta Margó, mikor belépett a házba.
Azonnal szétrebbentek.
– Nem is zavarok, beszéljétek csak meg az üzleti dolgaitokat. – monda Mia, majd azonnal visszaszaladt a szobájába.
Kétségbe esve huppant le az ágyra. „Nagyon nehéz dolog nem szeretni, nem lehet csak úgy a szívnek parancsolni. A legnagyobb kegyetlenség pedig, ha hiába szeretsz valakit – és teljesen mindegy, hogy miért -, de az soha nem teljesülhet be. Soha nem lehet a tiéd, akire a legjobban vágysz a világon. Volt egyáltalán? Vagy csak képzelgett? … talán igaz sem volt” – gondolta, miközben szíve újra és újra meghasadt.
Folytatjuk!
Az előző részt itt olvashatod.
A történet következő részét itt olvashatod.
Kiemelt kép: Unsplash
