Mia szélsebesen futott és gyorsan összepakolta a cuccait. Bianka ekkor lépett be a dolgozószobába.
– Jaj, Mia! Segítened kell! Szerelmes vagyok! – huppant le az egyik fotelbe. – De ez az Ákos olyan művészlélek, mint te. Ki kell okosítanod! Holnap a múzeumba megyünk valami kiállításra. Nézd csak! Ez az! – mutatja a telefonján a plakátot.
Mia szíve összeszorult. Ez ugyanaz a kiállítás. Az, ahol véletlenül összefutott Milánnal és ahol végérvényesen és örökre elvesztette a józan eszét. Azon az estén gondolkodott el először azon, hogy Milán annak ellenére, hogy a család éppen aktuális fekete báránya, igenis több van benne.
– Rákerestem a festőre, de alig írnak valamit róla, itt vannak a képei is. Mondj valamit, amit holnap bedohatok.
– Bia, nem baj, ha nem tudsz mit mondani a képekről. Ne aggódj már ezen ennyire. Majd Ákos kiokosít! Jó móka lesz!
– Várj! Ez a kép Milán szobájában lóg a falon. Gyere! – kapta el Mia kezét és egyenesen Milán szobája felé rángatta.
Milán időközben felöltözött és az ajtóban hallgatózott. A szíve azonnal összeszorult és gyorsan becsukta az ajtót. Bianka kopogtatás nélkül berontott, maga után húzva Miát is.
– Nézd! Ez az! – állt meg a festménnyel szemben.
Milán megköszörülte a torkát.
– Ez az én szobám. Nem hallottam kopogtatást.
– Oh, nem tudtam, hogy itthon vagy. És különben sem beszélek veled! – vágta rá Bia. – De persze most jóváteheted a “virágmalőrt”, kedves bácsikám. Mesélj a képről!
– Nem emlékszem, hogy Mia bosszankodott volna.
– Miről beszéltek?
– Jaj, a hazatérőbulidra szánt meseszép virágcsokor helyett Milán véletlenül azt a nyamvadt tulipáncsokrot nyomta a kezedbe. Nem is értem hogy került oda.
Mia egyenesen Milán szemébe nézett. Azt gondolta, csupán a véletlen műve volt, de ezek szerint nem. Milán direkt vett neki tulipánokat. A legelső virág, amit tőle kapott, az is tulipán volt, a kedvenc virága.
– Naaaa, bácsikám! Miaaaa, segítsetek már! Mindent tudnom kell erről a képről!
– Lenyűgöző, nemde? – kérdezte Milán miközben nem engedte el Mia tekintetét. – Ez a kép egy sorozat része. Az insentek képről képre csúsznak el, egyre mélyebb értelmet adva a sorozatnak. Valami mindig beékeli magát a történetbe, így soha nem teljes.
– Egy fekete lyuk, ami a dolgokat beszippantja. Aztán egy örökkévalóságon át keringeti. Lehetetlen megállítani, hacsak nem fog össze a két fél, hogy egésszé tudjon válni. – tette hozzá Mia elcsukló hangon.
– Furák vagytok! – nézett rájuk Bia. – Van még valami, amit elmondanátok? – tette fel a kérdést egész gyanakvóan.
Hál’ istennek megszólalt Mia telefonja, ám zavarában kiejtette azt a kezéből. Milán hajolt le érte. Ahogy felvette és meglátta a kijelzőt, legszívesebben a világ másik felére hajította volna azt. Mia egy férfival volt a képen, a férfi éppen egy puszit adott az arcára. Milán szíve darabokra hullott. Egyértelmű volt, hogy ez a valaki nagyon fontos Miának és egyértelmű volt, hogy annak a valakinek is pont ugyanolyan fontos Mia. Nagyon boldognak látszottak.
– Kösz, ezt fel kell vennem, bocs! – mondta Mia szégyenlősen és elindult kifelé.
– Oh, Edward az! Sokszor csókoltatom, és üzenem, hogy várjuk már nagyon! – bizalmaskodott Bia. – Kösz bácsikám, megbocsátom a virágbakidat! Magadra is hagylak.
– Várj csak, kedves unokahúgom! Ki ez az Edward?
– Oh, hát Mia barátja! – felelte Bia és a sejtése most már gyanúvá vált, sőt bizonyosságot nyert.
Folytatjuk!
A történet előző részét itt olvashatod.
A következő részt itt olvashatod.
Kiemelt kép: Unsplash
