Mia végre letette a telefont. Bia lement hozzá.
– Mi a baj, Bia? Olyan sápadt vagy! – kérdezte Mia aggódva.
– Nincs baj, csak eszembe jutott a baleset éjszakája. Hogy akkor az életemet mentetted meg.
– És megtenném újra és újra! – válaszolta Mia és megölelték egymást.
– Mia, ugye tudod, hogy én is bármit megtennéd érted!? Nekem bármit elmondhatsz, ami nyomja a lelked!
– Tudom!
Milán a lépcsőn figyelte őket. A baleset éjszakája. Ezerszer elátkozta azt az estét. Soha nem bocsátja meg magának, ahogy akkor viselkedett Miával. Emlékszik az egész jelenetre, minden egyes szóra. Felvitte Miát a vendégszobába és a karjaiban tartva lefeküdt vele az ágyra. Szorosan ölelte egészen addig, míg elfogytak a könnyei és érezte, hogy elaludt. Hosszú percekig még nézte, ahogy ütemesen veszi a levegőt. “Sajnálom, nem akartalak bántani… mindennél fontosabb vagy nekem Mia” – suttogta, majd gyengéden megcsókolta, kikászálódott mellőle és elment. Másnap felfogadott egy pszichológust, aki segített Klárának és Biankának rendbe tenni az otthoni dolgokat. Klára minden figyelmét lányának szentelte, ő pedig még keményebben dolgozott, mint eddig. Igyekezett elkerülni Miát, mert egyszerre gyötörte a bűntudat és emésztette a vágy is. Egészen a bankettig sikerült is távol tartania magát, ám ott teljesen elvesztette az önuralmát. Egy hónappal később Mia pedig már Londonban volt.
– Én mégis azt érzem, hogy titkolsz előlem valamit. Valamit, amivel küzdesz. Miért nem engeded, hogy segítsek?!
– Bia, nincs semmi baj, ne aggódj! Tudod, milyen vagyok. Agyalok meg lelkizek minden apróságon, de semmi komoly. Semmi olyan, ami említésre méltó lenne.
– Okés, csak tudd, hogy itt vagyok, ha kellek! Bármikor!
– Okés! Viszont most mennem kell, ne haragudj! El kell intézzek valamit.
Mia lóhalálában futott hazáig. Az ágyra vetette magát és keservesen zokogni kezdett. Már rég beismerte magának, hogy a múzeum utáni találkozáskor végérvényesen és menthetetlenül beleszeretett Milánba. És nem múlt el. Pedig nem szeretheti. Károly szavai ismét a fülében visszhangzottak. Akkor nem is értette, hogy miért mondta ezeket, míg véletlenül meg nem hallotta, amit Klárának mondott: “Mia nem való Milánhoz!” Nyilván. Ő egy senki. Milán pedig egy egész birodalom ura. Nem szállhat szembe Károllyal, hiszen halott.
Klára amint belépett a házba, Bia azonnal lecsapott rá.
– Anyám, beszélnünk kell, most azonnal!
– Jaj, Édesem, mi történt? Baj van?
– Nem tudom, de majd együtt kinyomozzuk.
Bia elhadart mindent, amit látott, amit sejtett és ezt az abszurd mai jelenetet is.
– És eszembe jutott, hogy Mia meg Milán véletlenül egyszer összefutottak valami kiállításon. És Anyu, ha belegondolsz, Milánnak azóta nem voltak kalandjai, meg balhéi. És Mia vajon miért nem jött össze Patrikkal vagy Edwarddal? Jó, Patrik béna, azt értem. De Edward igazi főnyeremény! És tudod, ma azt mondtam Milánnak, hogy Edwart Mia fiúja és láttam, hogy Milán darabokra hullott. Nem értem… tényleg nem értem. Ha szeretik egymást, akkor mégis miért nem mondják el a másiknak? Mi a fészkes franc történt közöttük?
– Nos, igazából az apád történt közöttük.
– Mi? Apa? – kiáltott fel Bia hisztérikusan.
Folytatjuk!
A történet előző részét itt olvashatod.
A következő részt itt olvashatod.
Kiemelt kép: Unsplash
