Hajnalodott már, amikor Klára és Milán hazaindultak. Margó már rég elment, Biankáék pedig Mia távozása után nem sokkal leléptek. Klára most is árgus szemekkel figyelte Milánt. Gondolataiba révedve bámult ki az ablakon a mindent elnyelő sötétségbe.
Már az út felénél jártak, amikor Klára nem bírta tovább.
– Milán, kérlek most hallgass végig.
– Klára, kérlek, nagyon elfáradtam. Muszáj most beszélnünk?
– Muszáj! Mert látom, ahogy a vesztedbe rohansz!
– Nem tudom miről beszélsz!
– Hallgass! Elég volt! És most nagyon figyelj rám, kérlek!
Klára hagyott egy perc hatásszünetet. Akarta, hogy Milán rá figyeljen, hogy meghallgassa, hogy végre tegyen valamit.
– Nagyon fiatalon kellett felnőnöd ehhez a szerephez és irányítani mindent. A mi életünket és a csőd szélén álló céget is. Soha nem akartad ezt az életet, de a kezedbe vettél mindent. És most minden rendben van, ezért itt az ideje, hogy végre te is élj! Túl fiatal vagy még ahhoz, hogy csak erről szóljon az életed. A sikereidet meg kell élni és ehhez kell egy társ, akinél megpihenhetsz és élvezheted, amit elértél. Túlszárnyaltad a bátyádat minden téren. Nagyon büszke lenne most rád, hidd el! De halott! És jó nagy szart hagyott maga után, így eléggé visszásak az erkölcsről meg becsületről szóló szónoklatai. Nem kell aszerint élned, amit parancsolt. Nem élhetsz egy halott árnyékában. Nem kell megfelelned neki. Itt az ideje, hogy te irányítsd az életed. Ha nem akarod a céget, akkor add el, én melletted állok, bármit is döntesz.
– Klára, nem tudom, miről beszélsz, de ne aggódj miattam, minden rendben!
– Valóban? Mi a helyzet Miával?
– Mi lenne Miával? – csattant fel. – Mia az unokahúgom barátnője, neked olyan, mintha a lányod lenne és úgy tűnik hamarosan boldog menyasszony is lesz.
– Jaj, de jó a megfigyelőképességed. Bámulatos.
– Láttam, hogy néznek egymásra. Edward fülig szerelmes és bármit megtenne Miáért.
– Ahaaa, azt látod, hogyan néznek egymásra, de azt már nem, ahogy Mia néz rád.
– Nem tudom miről beszélsz.
– Hallgass! Láttalak titeket a temetés estéjén, a banketten, láttam, ahogy egymásra néztetek, amikor Mia hazaért, ahogy a tulipáncsokrot átadtad és láttalak titeket ma is. És látlak titeket nap, mint nap. Ne felejtsd el, hogy én látom rajtad, amit mások nem. Mia felnőtt nő lett, meg tudja hozni a döntéseit, nem neked kell helyette.
– Mia már meghozta a döntését.
– Te is tudod, hogy ez nem igaz.
– Miről beszélsz?
– Beszélj Miával és engedd, hogy ő döntsön a sorsáról! János, kérem álljon meg, innen hazasétálok. Ki kell szellőztetnem a fejem.
Milán egyenesen a szobájába viharzott. Azonnal töltött magának egy whiskyt és egy hajtásra kiitta.
– Miről beszélt mégis Klára? Mi a büdös fészkes francról beszélt?
Mia Edward karjaiban feküdt és csak sírt.
– Mia hagyd abba! Elég volt! Holnap Milán elé állsz és elmondod neki, hogy mit érzel. Hogy mit mondott Károly, hogy miért félsz és miért nem mered vállalni az érzéseidet. Ha te nem teszed meg, én fogom elmondani neki. És örülnék, ha leülnél végre az egész családdal és beszélgetnétek. Lehet megdöbbennél, hogy talán te vagy az egyetlen, aki még mindig egy halottnak igyekszik bizonyítani és megfelelni.
Margó alig hitt a fülének, soha nem volt szokása hallgatózni, igazán a véletlen műve volt, hogy meghallotta őket. “Mia és Milán szerelmesek lennének egymásba, de Károly megtiltotta, hogy közük legyen egymáshoz. De hát miért?” – tette fel magában a kérdést. És Margónak eszébe jutott Mia egy régi festménye. Absztrakt háttér a közepében egy fekete négyzet, amelyből egy szempár tűnik elő. Mindig is ismerős volt az a szempár, de nem tudta hova tenni. Most azonban rájött, hogy Miláné. “Jézus! – kiáltott fel magában. – Az a kép már vagy 2 éve készült!”
Folytatjuk!
Az előző részt itt olvashatod.
A következő részt itt olvashatod.
Kiemelt kép: Unsplash
