Az ember mindig tanul valami újat. Igaz?! Pedig mindennapos dolog, hogy segítünk, ha tudunk, adunk, ha tudunk és nem várunk érte semmit. Egész egyszerűen azért, mert megtehetem, hogy segítsek, megtehetem, hogy adjak és mert jól esik.
Na igen, valahogy ilyen lenne egy ideális világban. Ugye?! Nem történt amúgy igazán semmi eget rengető, de valahogy a minap mégis eszembe jutott egy kis történet, még valahonnan az általános iskolából. Meg ugye az is eszembe jutott, hogy nem az fáj, amit mondanak, hanem ahogy. Hát most megtanultam, hogy mozdulatokban, tettekben is előfordulhat, hogy az fáj, ahogy az történik.
Kék színű falevelek – Oszejeva nyomán
Katinak két zöld ceruzája volt. Rózsának egy sem.
– Add ide, kérlek, az egyik zöld ceruzádat!- fordult Rózsa Katihoz.
– Majd este megkérdezem Édesanyámtól, megengedi-e – válaszolta Kati.
Másnap Rózsa megkérdezte:
– Megengedte Anyukád?
Kati sóhajtott, és így szólt:
– Anyukám megengedte, de nem kértem a bátyámtól engedélyt.
– Persze, persze…kérj hát engedélyt a bátyádtól is!
Másnap ismét megkérdezte Rózsa:
– Nos, megengedte a bátyád?
– Megengedte, de attól félek, hogy kitöröd a ceruza hegyét!
– Nagyon vigyázok majd rá!
– Vigyázz is kérlek! Ki ne hegyezd! Ne nyomd erősen! A szádba se vedd! És ne rajzolj vele sokat!
– Csak éppen a zöld füvet és a kis falevélkéket kell kiszíneznem.
– Ó, az sok lesz!
Rózsa Katira nézett és félrehúzódott. Nem nyúlt a ceruza után.
– Na, mi a bajod? Ott a ceruza – szólt Kati.
– Köszönöm, nem kell.
A rajzórán aztán megkérdezte a tanító néni:
– Rózsácska, a te fáidon miért kékek a falevelek?
– Nincs zöld ceruzám.
– Hát miért nem kérted kölcsön a barátnődtől a zöld ceruzát? – Rózsa nem felelt, Kati vörös lett.
– Oda akartam adni, de Rózsa nem fogadta el- mondta Kati.
A tanító néni először az egyik kislányra nézett, aztán a másikra, majd így szólt:
– Jó szívvel adj, hogy amit adsz, azt el is fogadhassák!
Ugye?! Mert érzed, amikor valaki képes a helyzeted kihasználni és látszólag mindenkivel elhitetni, hogy bizony hős megmentőként a segítségedre siet, holott pont ezzel tipor egész mélyen a lelkedbe. Mert kívülről csak az látszik, hogy bezzeg ő segített… ám ennek egyetlen oka van csak: még tökéletesebbnek tűnni a másikhoz képest.
Nem önzetlen segítség, amikor valaki ezért egy életen át tartó terhet tesz a másikra, a mérhetetlen hála súlyos láncát aggatja a szívünkre és a lelkünkre, amely aztán felmenti őt minden alól…
Kiemelt kép: Unsplash
Ha tetszett a cikk, oszd meg!
