Kitti már messziről észrevette a közeledő autót. Szíve nagyot dobbant. Ebben az egyetlen dobbanásban benne volt minden félelme és az ismeretlennel teli, ám annál izgalmasabb és boldogabb jövő iránti vágyakozása is. Ma végre végleg lezárja a múltat! Igen, itt áll az új élet küszöbén és már csak át kell lépjen rajta!
Tekintete hirtelen elhomályosult és gondolatai vadul csapongani kezdtek. Nem bánta volna, ha egy szempillantás alatt túl tudott volna jutni ezen a bizonyos küszöbön.
18 hónap telt el. Volt ideje bőven gondolkodni, erőt gyűjteni, lezárni, ám tudta, hogy várnak majd még rá csaták. Készen állt szembenézni velük, mert tudta, hogy csak így fog tudni teljesen újrakezdeni mindent. Nem vágyott másra, csak egy nyugodt életre.
A nyugodt élet gondolatára szája apró mosolyra húzódott. Nem is hitte volna, hogy esélye lehet rá. Feladta már a reményt. Vanda az utolsó utáni pillanatban mentette meg. Nem volt önmaga akkoriban. Nyugtatókon élt és elég gyakran nézett a pohár fenekére. 26 évesen egy emberi roncs lett. Elvesztett mindent: a munkáját, a barátait és önmagát is. Nem talált kiutat. Nem akart élni. Aztán egy napon végső elkeseredésében úgy hitte véget tud vetni mindennek…
De ő még ezt is elvette tőle…
Amikor magához tért a kórházban, Igor az ágya mellett ült.
– Mit gondoltál mégis? – nevetett gúnyosan. – Akkor fogsz meghalni, ha én vetek véget az életednek! Holnap hazaviszlek! Legyél kész, mire itt vagyok! – mutatott a kis bőröndre a szék mellett.
Férje távozása után lelke végérvényesen meghalt és teste sem engedelmeskedett már neki, szó szerint lebénult a szavak hallatán. Agyát valami megmagyarázhatatlan köd lepte el. Úgy érezte, mintha kívülről látná magát: egy magatehetetlen, börtönbe zárt madár. Szeme sarkából ekkor valami csillogó, fényes tárgyat vett észre, amin az ablakon át beszűrődő napsugarak vad és szikrázó táncot lejtettek. “Most vagy soha!” – mondta belül egy hang. Gépies mozdulatokkal kelt fel és emelte el a szikét, eldugta azt a bőröndbe és visszafeküdt az ágyába.
A nap alig haladt. Ápolók jöttek-mentek. Hallotta őket, de nem reagált.
– Szegény lány, pedig milyen remek élete lehetne. – hallotta, ahogy a nővérek egymás között róla beszéltek. – Szegény férje el volt keseredve…
– Hiába, nem mindenkinek való a jómód… – nevetett gúnyosan az egyikőjük.
A kórház elcsendesedett. Kitti gyors mozdulatokkal átöltözött. Óvatosan kilesett a folyosóra. Az éjszakás nővérek a pult mögött beszélgettek. Apró, nesztelen, de annál gyorsabb léptekkel elindult a lépcsőház felé. Egyenesen a mélygarázsba ment, hogy ott vessen véget ennek a rémálomnak.
Vanda azonban keresztülhúzta a számításait, amikor szembe találta magát vele.
– Kitti?! Mit keres maga itt? – kiáltotta.
Gondolkodás nélkül előrántotta a szikét és fenyegetően a nőre emelte.
– Kérem vigyen a kocsijához! Ha azt teszi, amit mondok, nem esik bántódása, ígérem!
Vanda szó nélkül követte az utasításait. Kitti az anyósülésre ült.
-Kérem vezessen a város melletti kis erdőhöz.
Vanda igyekezett higgadt maradni és felkészülni mindenre, ami rá várhat ezen az estén. Kitti azonban egy árva szót sem szólt, kibámult az ablakon és a gondolataiba révedt. 20 perc múlva meg is érkeztek. Vanda leállította a motort.
– És most? Hogyan tovább?
Kitti nem válaszolt.
– Itt gondolt véget vetni az életének? Komolyan azt hiszi, hogy nincs más lehetősége?
Kitti továbbra sem válaszolt.
– Biztos lehet benne, hogy mindent meg fogok tenni, hogy megmentsem az életét. Orvos vagyok, erre esküdtem fel! Egy rohammentő 10 percen belül itt tud lenni. Szóval először velem kell végezzen…
Folytatjuk!
A következő részt itt olvashatod.
Kiemelt kép: Unsplash
