Victor 16 éves volt, amikor véletlenül meglátta, hogy édesapja kezet ráz egy ismert tábornokkal, aki ismertségét kegyetlenségének és zsarnokságának köszönhette. Azon a napon döbbent rá, hogy apja korántsem az a tisztességes mintapolgár, akinek gondolta, csupán egy hataloméhes gazember. Nem tapadt közvetlen vér a kezéhez, de része volt abban, hogy ahol háború dúl a harmadik világban, az ne csituljon még addig, amíg abból hasznot húzhat ő maga és az a politikai réteg, akikhez tartozott.
Victor számára addig sem volt igazi példakép az apja, atyai szeretet nem igazán kapott tőle, sokkal inkább megtanította bármi áron eleget tenni a családnak és a Rivera névnek. Victor azonnal a szobájába rohant és csomagolni kezdett, hátra akarta hagyni a családját, amikor édesanya benyitott. Az asszony látta az egészet, jól tudta, hogy most tennie kell valamit. Gyengéden magához ölelte fiát.
– Te erős vagy, fiam! – nézett a szemébe. – Mi asszonyok nem sokat tehetünk az ellen, ahogy a férjeink az üzletet vezetik, döntéseket hoznak, vagy ahogy hatalmat szereznek. Harcolhatnék ellene, de nem sok értelme lenne. Nekem csak te számítasz és az, hogy belőled milyen ember válik. Amit ma megtudtál, azt nyugodtan megvetheted, de ne dobd el, ne akard kizárni vagy elfelejteni. Sokkal inkább használd fel! Apád a hatalmat és a vagyon ezüst tálcán kínálja és te használhatod mindezt másként is. Egy fiú nem teheti jóvá az apja bűneit és nem is kell jóvá tegye, de az új nemzedék gyökeres változásokat hozhat.
És Victor az elmúlt 15 évben édesanyja tanácsát követve élt és cselekedett. Kizárt mindent és mindenkit. Egyedül Eric tudott valamennyit a másik életéről. Erre most megjelenik itt ez a fiatal fruska, aki már bosszantotta Kabulban is és most akár le is leplezheti őt egyetlen mondattal.
– Nem hallasz? Kérdeztem valamit! – rázta meg a lányt.
Violat minden bátorságát összeszedte és igyekezett farkasszemet nézni a vele szemben álló férfival.
– Nagyon egyszerű. Úgy tűnik mindkettőnknek van egy titka. Ámbár a tied valószínűleg atombombaként robbana ha kiderülne, nyilvánvalóan ezért titkolod. Én majd apuci nyakába vetem magam a könnyeimmel küszködve, hogy mennyire sajnálom, hogy hazudtam és egy óra múlva már senki sem fog az én történetemre emlékezni. Az én titkom egy óra alatt a feledés homályába vész, de ha a te titkod kiderül, akkor az hosszú-hosszú hónapokra a bulvárlapok főcímén lesz. Szóval ajánlom, hogy ne szórakozz velem.
– Okos kis fruska vagy, de ostoba ha, azt hiszed zsarolhatsz!
– Valóban? – nézett rá még elszántabban Violat. – Lehet nem is érdemes kivárnom, hogy elárulsz-e, inkább megelőző csapást mérek rád.
– Fenyegetsz? – nevetett Victor.
Victor soha nem élt még át ilyen abszurd helyzetet. Egy látszólag törékeny, módfelett csinos fruska fenyegeti. És Victor ellenállhatatlannak találta, ahogy vadul magyaráz és mutogat hevesen az ujjával, hogy nagyobb nyomatékot adjon a fenyegetésnek. Gondosan összetűzött kontyából pár tincs kilazult és arcába hullott. Victor késztetést érzett rá, hogy a lány füle mögé tűrje a kóbor szökevényeket, de tűrtőztette magát.
– Igen! – vágta rá Violat erőteljesen! – És ha most megbocsátasz, pont elég volt a társaságodból.
Violat gyors léptekkel indult vissza, ám a torkában gombóc volt és gyomra idegesen rándult össze. “Normális vagy? Fenyegetőzöl? Hát inkább könyörögnöd kellett volna….” – korholta magát.
– Hercegnő! – kiáltott utána Victor! – Köszönöm!
Violat értetlenül nézett rá.
– Köszönöm, hogy elárultad, hogy a te titkod mégiscsak nagyobb bajt okozna, ha kiderülne, mint az enyém. Egész jó tanácsot adtál a megelőző csapással! – nevetett Victor gúnyosabban, mint ahogy szándékában állt.
Folytatjuk!
A történet előző részét itt olvashatod.
A következő részt itt olvashatod.
Kiemelt kép: Unsplash
