Violat számolta a perceket, míg Rebel és Eric búcsúzkodtak. Idegrendszere kezdte végképp megadni magát, pedig biztosra vette, hogy sikerült minden keresztkérdésükre válaszolniuk. Apját egyetlen telefonhívással letudta, aki nem is igazán kérdezett, hanem leendő vejéről áradozott és, hogy legkisebb lánya megfogta az isten lábát.
– Na megyünk, hagyunk titeket turbékolni! – mosolygott Rebel és bizalmasan Victorra kacsintott.
Victor ekkor még szorosabbra fűzte karját Violat dereka körül.
– Holnap hívlak! Jó utat hazafelé!
Még az ajtóban állva megvárták, amíg Eric kocsija kihajtott az útra. Violat ekkor idegesen bevágta az ajtót és mutatóujjával bökdösni kezdte Victort!
– Mi volt ez mégis? Megszegtél szinte minden szabályt! – kiáltotta dühösen.
– Ugyan, hercegnő! Ha nem váltunk néhány gyengéd csókot, ugyan ki hiszi el nekünk a kis mesénket? Erről jut eszembe! Kellene egy eljegyzési gyűrű, nem gondolod?!
– Te hallod egyáltalán, hogy mit beszélek?
– Ne morogj már! A tested úgyis elárul kedvesem….
Violat érezte, ahogy még a haja is belepirul ebbe a mondatba, mert ezzel ő maga is teljes mértékben tisztában volt. Csakhogy ezt esze ágában sem lett volna beismerni, maga előtt is tagadta. És már jó ideje. Ugyanis az elmúlt másfél hónapban többször is megakadt a tekintete Victoron. Egyetlen egyszer kerültek közelebbi kapcsolatba, amikor is Violatet egy besúgóról ráncigálta le Victor. Violat épp kémkedésen kapta rajta és igyekezett egyedül ellátni a baját. A férfi lekevert neki egy pofont, felszakadt az ajka, a sebét pedig Victor látta el. Ahogy ott ült vele szemben az elsősegély sátorban Violat legszívesebben megcsókolta volna. Volt is egy pillanat amikor látta a vágyat megcsillanni a férfi szemében is… de aztán a pillanat tova szállt, hogy aztán álmában kísértse őt azóta is.
És a sors most ezt a tréfát űzi vele… amit akár ki is használhatna, ha nem tudná biztosan, hogy amikor majd véget ér, ő nagyon pórul fog járni. De vajon nagyobb kín-e, ha semmi sem történik, mintha ha valamennyit az ember mégiscsak átélhet legvadabb álmaiból, még ha az csúfos véget is ér egyszer.
Victor érezte, hogy most túlment minden határon és igazán aljas volt ilyet Violat fejéhez vágni, pláne hogy ő sem volt jobb helyzetben. Ha csak megpillantotta, hormonjai vadul tombolni kezdtek, mintha valami tinédzser lenne, akinek folyton csak azon jár az esze. Igyekezett türtőztetni magát, bár nem tudta meddig lesz rá képes. Zseniális terve kezdett a visszajárás elsülni…
– Sajnálom! Nem akartalak megbántani.
– Igazad van, bár ezt finomabban is közölhetted volna. Beismerem, hogy van köztünk némi kémia, de nem vagyok valami könnyűvérű nőcske és a hormonjaimnak is tudok parancsolni. Fél évre szól az alkunk, ami nagyon hosszú idő, így nem fogok felelőtlen kijelentéseket tenni. Felnőtt emberek vagyunk mindketten, pontosan tudjuk, hogy semminek nincs jelentősége, ami köztünk történik. Egyetértesz?
“NEM!” – ordította a hang belül, de Victor válasza egy határozott igen volt.
– Akkor megbeszéltük. Mehetünk megvenni a gyűrűt és szeretnék amúgy is venni magamnak pár új holmit. És a hűtőt is fel kéne töltenünk, szeretnék majd néha főzni ezt-azt.
– Persze, amit csak szeretnél, Hercegnőm!
“Biztos, hogy a pokolra fogok kerülni és apám kitekeri a nyakam, ha ennek vége!” – elmélkedett Violat magában.
“Megőrülök ettől a nőtől, de ha belepusztulok is megszerzem!” – fogadkozott Victor.
Folytatjuk!
Az előző részt itt olvashatod.
A következő részt itt olvashatod.
Kiemelt kép: Unsplash
