Violat alig tudott a munkára koncentrálni. Gondolatai folyton elkalandoztak és azon kapta magát, hogy számolja a perceket, hogy végre dél legyen. Nem volt halaszthatatlan dolga délutánra, már próbálta előkészíteni az újabb kabuli tartózkodását, így nem vállalt el semmi hosszútávú ügyet.
Szerencsére apja nem firtatta, a friss kapcsolatnak és szerelemnek tudta be. Elejtett valami olyat is, hogy tisztában van vele, hogy lánya a világ egyik leggazdagabb férfijához készül feleségül menni, így már akár dolgoznia sem kell többet.
“Na persze!” – horkant fel, hiszen apja nem is sejtette, hogy ez a rózsaszín buborék majd végül szépen kipukkan.
Violat józan esze és a szíve nagy csatát vívtak: átadni magát a testi vágyainak, amelyek mellé jócskán társultak érzelmek is és egy fél évig megélni minden pillanatát ennek a színjátéknak vagy inkább felrúgni mindent. Utóbbi esetben hamarosan színt kellene valljon apjának is, mert egyedül képtelen lesz tovább titkolózni. És ott volt még a Rayanak tett ígérete is…
– Elég volt! – csapott dühösen az asztalra.
A merő számítás az, ami miatt ők alkut kötöttek, hogy mindketten kihasználják a másikat, hogy a titkukat megőrizzék és elérjék céljukat. “nekem fontos a …megállapodásunk. Nem akarok a hazugsággal foglalkozni…. És a következményekkel sem akarok foglalkozni. – visszhangzottak Victor szavai a fülében. … és Violat döntött.
Victor nem bánta, hogy az üzletfele lemondta a megbeszélést, így a felszabadult idejét a mai kedvenc elfoglaltságának szentelhette. Lehunyta a szemét és hagyta, hogy az éjjel emlékfoszlányai átjárják egész elméjét. Violat gesztenyebarna haja lágy hullámokban omlott meztelen vállára, zöld macskaszemei smaragdkőként fénylettek. A lány tökéletes teste úgy reagált minden érintésére, mintha a jó isten egyenesen neki teremtette volna őt.
Victor nem bírta tovább, felpattant és kiviharzott az irodából.
– Ma már nem leszek elérhető! – vakkantotta oda a titkárnőjének.
A recepciós kishölgy készséggel elkísérte Violat irodájába, miközben azt sem tudta, hogyan tegye-vegye magát előtte. Victor már megszokta, hogy néhány nő így viselkedik a közelében, így nem zavartatta magát, ámbár átfutott az agyán, hogy Violat sajnos nem ezen nők táborába tartozik, pedig az igencsak megkönnyítené a dolgát.
Violat épp telefonált, intett, hogy egy perc türelmet kér. Victor megköszönte a recepciós kedvességét és kitessékelte, az ajtót pedig becsukta utána. Viola gondterhelten ráncolta a homlokát és Victornak feltűnt, hogy eltesz egy vaskos dossziét a fiókjába, majd elköszön a telefon másik felén lévő valakitől.
– Korán jöttél…- mondta kissé zavartan, kipirult arccal.
– Megzavartalak valami fontosban?
– Nem, dehogy, csak egy ügyfél… – terelt Violat.
Victor jobbnak látta, ha most nem firtatja a dolgot.
– Nem bírtam tovább nélküled Hercegnőm! – mosolyodott el és szeme vészjóslóan csillogott, ahogy közelebb lépett és forrón megcsókolta.
– Itt vannak az örökbefogadási precedensek – lépett be az ajtón az egyik asszisztens. – Jaj, elnézést, nem tudtam, hogy van itt valaki – szégyellte el magát azonnal.
– Semmi gond! – lépett el Violat fülig pirulva Victortól és átvette az aktákat. – Nagyon köszönöm Jazmin!
A lány már ott sem volt, Violat pedig tétován állt a kezében az aktákkal, majd ezeket is a fiókba süllyesztette.
– Szabaddá tetted a délutánod? – érdeklődött Victor, hogy oldja a feszültséget.
– Az attól függ! Mégis mik a szándékaid? – kérdezte gyanakvóan.
– Nos ami a szándékaimat illeti így péntek délben, nos hát elég önzőek és leginkább a hálószobánk körül forognak, ahol az elkövetkezendő napokat szeretném veled tölteni, de megígértem, hogy elviszlek ebédelni és én betartom az ígéreteimet. Majd csak utána csábítalak el.
– Akkor talán inkább az éléskamránkat kellene feltöltsük ebéd helyett, hogy ne haljunk éhen a hétvégén. – nézet szemtelenül Victor szemébe. – Plusz így gyorsabban térhetünk rá a hálószobás részekre.
– Teljesen igazad van! Induljunk is!
Folytatjuk!
Az előző részt itt olvashatod.
A következő részt itt olvashatod.
Kiemelt kép: Unsplash
