Victor nézte, ahogy Violat békésen alszik az ölelésében. Valamikor ő is elbóbiskolhatott, a másodpilóta ébresztette, hogy hamarosan megérkeznek. Victornak fogalma sem volt milyen szörnyűség vár rájuk és mi lesz velük ha majd hazatérnek.
– Hercegnőm! Ébresztő! – simogatta az arcát. – Mindjárt leszállunk.
– Oh, okés. – dörzsölte meg a szemét két ásítás között Violat.
Terepjárók és teherautók vártak már rájuk és egyenesen a faluba hajtottak. Már messziről látszott a pusztítás. Az újonnan épülő orvosi központban is keletkezett kár, de az iskola megúszta. Kaia sietett eléjük karján egy kisbabával.
– Kaia! – pattant ki Violat a kocsiból. – Hála istennek ti jól vagytok! Úgy aggódtam értetek! – ölelte meg őket szorosan.
– Mi igen, de nagyon sok a sebesült és ketten meghaltak.
– Hoztunk mindent amire szükség lehet. – mondta Victor. – Hamarosan érkeznek még önkéntesek is.
– Ön a mi megmentők Mr. Rivera. Maga nélkül már mind halottak lennénk. – szorította meg a kezét Kaia.
Violat látta, hogy a férfi zavarban van, hiszen felelősnek érezte magát abban, ami miatt egyáltalán megmentő kell a Kabul melletti kis falunak.
– Megyek, felmérem a terepet és nekilátunk a munkának. – mondta Victor.
Violat megragadta a karját mielőtt sarkon fordult volna.
– Kérlek vigyázz magadra! – fogta meg az arcát és megcsókolta. – Én itt leszek és segítek ellátni a sebesülteket.
– Igenis, Hercegnőm! – kacsintott Victor és elsietett Ahmaddal.
Másfél napja voltak talpon, de sikerült végre eltakarítani a romok nagy részét és valamelyest biztosítani az épületeket. Victor hulla fáradtan tért vissza. Violat éppen a kicsit etette, Kaia lepihent.
– Nagyon jól áll a kezedben. – mosolyodott el Victor amikor belépett a sátorba.
– Végre! Már nagyon aggódtam! – rohant Victorhoz és a kicsivel együtt hozzábújt. – Gyere, egyél valamit és pihenj végre egy kicsit!
– Igenis, Hercegnőm! – csókolta meg Victor.
Violat ételt és italt készített Victornak és leült mellé a tábori asztalhoz.
– Örökbe akarod fogadni Kaia unokáját? Ezt ígérted meg neki?
Violat szeme kikerekedett, arca elsápadt és levegő után kapkodott.
– Hogy jöttél rá?
– Az irodádban gyanús volt, amikor az asszisztens az örökbefogadással kapcsolatos iratokat hozta. De akkor még nem voltam benne biztos. De ahogy most rád nézek és a kislányra és mindig mondtad, hogy ígéretét tettél Kaianak, már biztos vagyok benne.
– Értem… – sütötte le a szemét Violat megbánóan. – Anyám az ő kezei között halt meg. Kaia mindent megtett, amit csak tudott, de túl súlyosak voltak a sérülései…
– És te most viszonozni szeretnéd azzal, hogy megmented az unokáját. De nehézségbe ütköztél, mivel egyedülálló vagy és az eljegyzésünk híre sem segített ezen, igaz?
– Igen, még innen hívtam fel az egyik ismerősömet a gyámügyön és elindítottam a folyamatot. Azt mondta ha házas lennék, minden simábban menne. Aztán az eljegyzésünk híre futótűzként terjedt és folyton az esküvőről faggat, hogy módosítsa a beadványt. És nem tudom mivel húzhatnám az időt vagy miként találnék megoldást. Kaia beteg, már csak hónapjai vannak vissza. Szorít az idő nagyon.
– Hát akkor házasodjunk össze!
– Mi? Megbolondultál?
– Miért? Az én hibám az egész, kötelességem, hogy…
– Egy újabb hazugság – vágott a szavába azonnal a lány – persze, pont azt nem akarom! Házasság! – úgy mondta ki ezt a szót Violat, mint valami szitok szót és felpattant az asztaltól. – Az emberek szerelemből házasodnak és az egy életre szól… nem pedig hazugságból pár hónapra. Kedves vagy, tényleg, de majd megoldom.
– Nem kellene a házasság hazugság legyen…
– Nem! – sikította Violat ismét a férfi szavába vágva.
– Jó, értem, de részemről ez a beszélgetés nincs lezárva. – mondta haragosan Victor és nekiállt enni.
Éppencsak néhány falatot kapott be, amikor Ahmad kiáltását hallották kintről. Mindketten felpattantak és kirohantak, Kaia is loholt utánuk és átvette a kislányt Violatől. Az egyik épületnél megrogyott az alátámasztás és omlani kezdett, egy férfi pedig beszorult egy gerenda alá.
Victor azonnal rohant segíteni. Ahmaddal nagy nehezen felemelték a gerendát és egy harmadik valaki kihúzta a sérültet. Ám ekkor omlani kezdett tovább az épület és hatalmas porfelhő lepte el az egész falut.
– NEEEEEEEEEEEEEEEEE! – üvöltötte Violat és záporozni kezdtek a könnyei. – Istenem, ne! Victor, Victor, hallasz? Ahmad? Victor? – rohant át a porfelhőn.
– Kisasszony! Álljon meg! Nagyon veszélyes! Álljon meg! – kiáltották többen utána.
Folytatjuk!
Az előző részt itt olvashatod.
A következő részt itt olvashatod.
Kiemelt kép: Unsplash
