Ahogy beléptem a terembe, azonnal magamon éreztem a tekinteted. Nem sütöttem le szégyenlősen a pilláimat, hisz pont a hatásos belépő volt a célom.
Hosszú-hosszú hónapok óta tartó vágyakozásomnak ma szabad akaratot engedélyeztem. Eldöntöttem, hogy ma pont nem fog érdekelni mások szúrós pillantása vagy véleménye. És a józan eszem is otthon hagytam. Ma hagyom, hogy a gátlástalan szenvedély vezesse minden cselekedetem. Céda lennék?! Nem érdekel. Senkinek nem tartozom magyarázattal. Alaposan átgondoltam. Nincs veszteni valóm. Ma a jobb megtenni és megbánni, mint megbánni, hogy nem tettem meg elvét követem.
Egyenesen a szemedbe nézek. Baljósan csillogó tüzet fedezek fel benne. És ez a tűz lángba borítja egész testem. Érzem, ahogy a pihék felállnak a tarkómon és bizsergés fut végig a testemen.
Elindulsz felém. Akaratlanul is az ajkamba harapok. Úgy vágsz át a tömegen, mint egy harcos, aki élete csatájába indul. Pár ruganyos, határozott lépés után már szemtől szemben állunk egymással. A tekinteted végigfuttatod rajtam, miközben a hajadba túrsz.
Ideges vagy. Ennyire már ismerlek. A feszült pillanatokban a hajadba túrsz, mintha ezzel elmédben is kisimítanád a kusza gondolatokat.
– Táncolj velem! – mondod rekedtes hangon miközben gyengéden átöleled a derekam.
Hirtelen ezer szempár szegeződik ránk. Egy pillanatra megdermedek és ezt te azonnal észre is veszed.
– Ne törődj velük! – suttogod a fülembe. – Csak rám figyelj! – mondod miközben hüvelykujjaddal végigsimítasz a gerincem vonalán.
És én hallgatok rád. Hirtelen megszűnik körülöttünk a világ. Csak mi ketten létezünk benne. Mire észbe kapok már a lifttel haladunk fel a lakosztályodba. Szinte látom a szikrákat, ahogyan pattognak közöttünk. A lift végre megáll és te felkapsz. Izmos karod szorosan ölel, én pedig a nyakad köré fonom az enyéimet. Mélyen a szemembe nézel, pillantásod azonnal elárul: tudom, hogy mit akarsz, hisz én is pont ugyanazt akarom.
Egyenesen a hálószobába viszel és gyengéden az ágyra fektetsz. Majd felegyenesedsz és elismerő pillantásokkal újra végigmérsz.
– Mindennél jobban vágyom rád.
Egy gyors mozdulattal fölém kerekedsz és először csak gyengéden csókolsz meg. Azonnal viszonzom, hisz én is pont ennyire vágyom rád. Egész testem megremeg alattad, a csókod egyre követelőzőbb lesz. Válladba kapaszkodva igyekezlek még közelebb húzni magamhoz. A ruhán keresztül is érzem, hogy pont úgy izzik a tested, ahogy az enyém.
Hirtelen elszakítod magad tőlem, zihálva, tágra nyílt szemekkel meredek rád.
– Azt akarom, hogy tökéletes legyen. – suttogod a fülembe, majd lomha lassúsággal indulsz el felfedezni testem minden egyes szegletét.
Apránként szabadulunk meg a ruháinktól. Igazad van. Én sem akarom elsietni. Minden egyes pillanatot ki akarok élvezni, ami ma megadatik nekünk. Úgy simulok hozzád, mint egy doromboló macska, majd körmeimmel finoman végigsimítom a hátad. Szemed megcsillan és egyre mohóbban veszed birtokba a testem. Ösztönösen reagálok minden mozdulatodra. Valahogy olyan, mintha minket egymásnak teremtettek volna. Mintha nem ez lenne az első alkalmunk, bár biztosan az utolsó.
Testünk eggyé válik, szinte összeforr, amikor egymás nevét kiáltva vágyunk végérvényesen beteljesül. Mintha ezer meg ezer tűzijáték robbant volna fel, bearanyozva a sötét eget. Szorosan tartasz a karodban míg csillapodik testem remegése. Közben egy kósza hajtincsemmel játszadozol.
– Tökéletes volt. – suttogom.
Megemeled az állam, hogy kénytelen legyek a szemedbe nézni. Pedig lassan kezd visszatérni a szégyenlőségem, érzem, ahogy az arcomat elönti a pír.
– Fantasztikus vagy! Soha nem találkoztam még hozzád fogható nővel.
Szerencsére lefoglalod a szám, így nem kell reagálnom. Nem is nagyon tudnék mit. Én sem találkoztam még hozzád hasonló férfival és valószínűleg nem is fogok. Amit veled átéltem, senki és semmi nem fogja tudni felülmúlni, de még csak a közelébe sem fog érni.
– Elfáradtál? – kacsintasz rám, majd fejemet a mellkasodra húzod. – Gyere bújj ide, pihenj csak. Majd én őrzöm az álmod.
Még nyomsz egy apró csókot a homlokomra, majd a takarót gondosan eligazítod rajtunk.
Félálomban még eszembe jut, hogy milyen csúfos lesz a reggel, amikor majd némán bámuljuk a másikat a kínos csendben, majd mennyire ciki lesz a tűzpiros estélyi ruhámban a szálloda előtt a taxira várni. De még elhessegetem ezeket a nyomasztó gondolatokat, inkább lesből figyelem, ahogy elaludtál mellettem. Igyekszem magamba szívni a látványod, elraktározni az érzést, hogy a karodban tartasz. Ahogy így összebújva fekszünk még a légzésünk is összesimul, majd álomba szenderülök.
Folytatjuk!
Kiemelt kép: Unsplash
A második részt itt olvashatod.
Ha tetszett a történet oszd meg!
