Szalonna, tojás, pirítós és friss kávé illatára ébredek. Ahogy kinyitom a szemem, kell egy perc, hogy felfogjam hol is vagyok. Majd hirtelen elárasztanak az emlékek. A testemen még bizsereg és piroslik a borostádtól. Érzem, ahogy belepirulok már a gondolatba is, hogy mit tettél velem.
– Jó reggelt álomszuszék! – dugod be a fejed a hálóba.
– Neked is jó reggelt! – válaszolom zavartan.
Majd egy szempillantás alatt mellettem termesz és lágy csókot lehelsz ajkamra.
– Gyere, reggelizzünk! – húzol fel az ágyról és rám segítesz egy piha puha köntöst.
Az asztal telistele van ínycsiklandó falatokkal, amit a gyomrom egy hangos kordulással kommentál. Egymás mellett ülünk. Zavarba ejt a közelséged. Azt gondoltam, hogy még az éj leple alatt távozni fogok. Így szokás az ilyen egyéjszakás kalandoknál – legalábbis így tudom, nincs tapasztalatom, ez volt az első ilyen. De te nem küldtél el, sőt még reggelit is rendeltél.
Mintha megéreznéd a feszültségem, gyengéden végig simítasz az arcomon.
– Hozattam neked váltás ruhát, reggeli után van egy rövid tárgyalásom, addig nyugodtan el tudsz készülődni.
Lovagias és tapintatos is vagy, legnagyobb bánatomra.
Éppen kilépek a zuhany alól, amikor szinte berobbansz a fürdőbe.
– A legjobbkor érkeztem! – mondod sokat sejtetően, majd felkapsz és az ágyra fektetsz.
Mire észbe kapok, már nincs visszaút és újra áldozunk a szerelem oltárán. Ezúttal gyorsan, de cseppet sem kevesebb szenvedéllyel. Még az extázis utolsó hullámai remegtetik a testem, amikor egyetlen mozdulattal az öledbe ültetsz. Szemtől szembe. Tekinteted határozott, szemedben különös csillogást látok.
– Nem akarom, hogy elmenj.
– Ezt nem értem. – bámulok rád kikerekedett szemekkel.
– Nem szeretném többet nélküled álomra hajtani a fejem és nélküled felébredni.
– Mi!? – mondom teljes döbbenettel.
És tényleg nem értem mi történik. Hiszen világok választanak el kettőnket. Persze legmerészebb álmom válna valóra, ha te meg én örökre elnyújthatnánk ezt a pillanatot. Tétován ingatom a fejem.
Fülembe hasítanak a szavak, amelyeket nem olyan régen, eszeveszett dühvel sziszegtél.
” Soha nem veszlek el! Értsd már meg, nem akarlak. Soha nem ígértem neked semmit. Szállj le rólam.”
És még élesebben hangzanak Elizabeth szavai.
„Dehát lefeküdtél velem! „
„Hiba volt. Borzasztó hiba.”
„Az ember hibázik egyszer, de nem sorozatban. Ez szerelem!”
„Megőrültél? Hónapok óta semmi sincs közöttünk, pár alkalmat pedig nem igazán lehet sorozatnak vagy szerelemnek nevezni. Neked fogalmad sincs róla, hogy mi a szerelem! De gondold annak, aminek akarod, mit sem változtat ez azon, hogy köztünk nincs semmi és nem is lesz. Ne gyere többet ide és szállj le a családomról.”
Ekkor a nő vészjóslón felkacagott.
„Te beleszerettél abba a fruskába?! Jaj Benjamin, legyen. Adok neked időt, hogy kiszórakozd magad.”
„Ne légy nevetséges Elizabeth!”
„Te is csak egy egyszerű férfi vagy, akit hajt a vadászösztön. Előbb, mint gondolnád fogsz könyörögni, hogy fogadjalak vissza!”
A nő gúnyos kacaja még órák múlva is belengte a házat. Nevetséges – ízlelgetem újra a szót. Most ha igent mondok egy szeretői státuszra, én is nevetségessé válok?
– Lia, nézz rám. Hol jársz?
– Ne haragudj, csak nem tudom mi értelme lenne ennek. Hova vezet ez? A szeretőd legyek egy kis időre?!
– Szerető? – mondod igazi döbbenettel.
– Véletlenül fültanúja voltam a beszélgetésednek Elizabethtel.
– Á, mindent értek. Hát ezért viselkedtél olyan furcsán az elmúlt napokban. De nem jól raktad össze a hallottakat.
Szemem tágra nyilík és jéghideg borzongás fut végig a testemen. Nem hiszem, hogy kerülhetnék ennél kínosabb, már-már megalázó helyzetbe. Most te ingatod tétován a fejed, ami egyre nagyobb rémülettel hat rám.
– Azt hiszem jobb lesz, ha most mégiscsak elmegyek. – mondom komoran.
Ekkor két kezeddel megfogod az arcom és kényszerítesz, hogy a szemedbe nézzek.
– Butus! – mondod feddőn, de a hangodból kedvesség árad. – Azt akarom, hogy örökre velem maradj! Szeretlek! Rád vágyom azóta, hogy megpillantottalak azon az estélyen.
Könnyek gyűlnek a szememben. Az öröm könnyei. Hát szeretsz! Olyan mérhetetlen boldogság járja át egész lényem, amelyet még soha nem éreztem ezelőtt. Érzem, ahogy a könnycseppek apránként végiggördülnek az arcomon. Közelebb hajolsz és elkezded lecsókolni őket.
– Mondd, hogy te is így érzel! Mondd, hogy nem csak a képzeletem játszik velem! Mondd, hogy velem akarsz maradni örökre.
– Szeretlek, veled akarok maradni örökre! – suttogom a füledbe.
A következő pillanatban már forrón öleljük és csókoljuk egymást, hosszan, szenvedélyesen. Megszűnt a rohanó idő és az elmúlás nyomása felettünk. Újra elveszünk egymásban, tér és idő megszűnik körülöttünk. A mennyekig repítjük egymást. Kábán fekszünk egymás mellett, összegabalyodva, szerelemtől mámorosan.
Vége
A történet előző részét itt olvashatod.
Kiemelt kép: Unsplash
Ha tetszett a történet, oszd meg!
