Tudtam már a legelején, hogy te más vagy. Éreztem. Egy nő érzi. Persze, lehet ezen kacagni, hogy a női megérzés és titkon minden nő félig boszorkány, de mi akkor is megérzünk ezt-azt. Az persze már más kérdés, hogy jól értelmezzük-e a jeleket.
Így utólag már persze okosabb vagyok, de abban az élethelyzetben más voltam. Kicsit kétségbeesett, kicsit magányos. Na jó, már éppen nagyon magányos. Vágytam már nagyon egy társra. Akivel végre megoszthatom a boldog és a nehéz pillanatokat egyaránt. Aki mellettem áll és aki mellett én állhatok, akivel szövetséget kötünk, akár egy életre.
Talán túlságosan is akartam, hogy te legyél az. Annyira, hogy felruháztalak minden olyan tulajdonsággal, amit elképzeltem, ahogy elképzeltem a társam. Na nem valami agyon idealizált, tökéletes hercegnek bélyegeztelek, csupán a megélt tapasztalataim alapján számításba véve a realitást nem akadtam fenn minden csipp-csupp dolgon.
Pedig ott legbelül folyamatosan éreztem, hogy valami nem kerek. Egy belső hang folyamatosan megkérdőjelezett, mégis csitítgattam és türelemre intettem.
Vártam, hogy alakuljunk. Hogy egyre jobban megismerjük egymást, hogy kezdjünk ragaszkodni egymáshoz, hogy jöjjön az érzés: én bizony téged akarlak!
Nem ment minden zökkenőmentesen, nadehát tudjuk, hogy a szerelem és egy kapcsolat nem is mindig tündérmese, néha bizony keményen meg kell dolgozni érte. Ám hamar kiderült, hogy te bizony kemény dolgozol, de nem csak értünk.
Az utolsó csepp a pohárban egy vacsora volt több barátunkkal egy étteremben. Azon az estén ábrándultam ki belőled. Nem a hazugságok, féligazságok miatt. Ezeket ismerem. Akár meg is bocsátok, mert megértem, hogy nehezebben megy az elköteleződés. Csakhogy rájöttem, hogy nem ez itt a baj.
A baj az, hogy te gyáva vagy engem választani, gyáva vagy hinni, fejlődni és lusta vagy küzdeni. Ahogy játszadoztál a pincérlánnyal vagy a szomszéd asztalnál ülő kislányokkal, rájöttem, hogy ez méltatlan hozzám.
Te vagy méltatlan hozzám. Tartom magam annyira, hogy nem kell versenybe szálljak érted, csitrikkel. És félre ne érts, nem az a baj, hogy neked más kell. De nem hagyom, hogy megalázz azzal, hogy apakomplexusos, szinte még gyereklányokkal növeld az egód vagy ápold elveszett lelked, önbecsülésed, amikor velem vagy.
Sok mindent meg lehet bocsátani, de egy ilyen gyerekes, gyáva férfit nem lehet tisztelni. És itt ér véget a mi történetünk: kiábrándultam belőled! De cserébe megtanultam még jobban értékelni és tisztelni magam! És nem utolsó sorban még jobban bízni a megérzéseimben.
Kiemelt kép: Unsplash
Ha tetszett a cikk, oszd meg és ajánld az oldalt ismerősidnek!
