Emma nézte a fiatal nőt, aki olyan volt, mintha egy magazin címlapjáról lépett volna le. Szupermagas, szupervékony, mellesleg azonban nem szűkölködött. Mozgása finom és kecses, arca lágy, akár egy angyalé.
Emma óvatos léptekkel haladt feléjük, bár legszívesebben inkább azonnal világgá szaladt volna.
– Kedvesem, gyere! – nyújtotta feléje kezét Kristóf. – Ne haragudj, hogy előre rohantam, de már nagyon hiányzott ez a nőszemély az életemből! Hadd mutassam be a húgomat, Violát! Viola, bemutatom a menyasszonyomat, Rónai Emmát!
Emma hirtelen úgy megilletődött, hogy megmukkanni sem tudott. Violának ez azonban fel sem tűnt és ugyanúgy köszöntötte a lányt, mint a bátyját.
– Isten hozott Emma, úgy örülök neked! Oh, a mama imái meghallgattattak és végre te is megtaláltad a boldogságod!
– Hát, ami engem illet, szerelem volt első látásra! – vágta rá Kristóf.
– El is hiszem! Emma, gyönyörű vagy! – ámult Viola.
Emma fülig pirult, nem volt ekkora figyelemhez szokva. Idegességében morzsolni kezdte a fülcimpáját. Kristóf már kiszúrta ez a mozdulatot jó párszor ebben a két napban, így azonnal a lány segítségére sietett. Gyengéden átkarolta és homlokon csókolta.
– Azt hiszem jobb lesz, ha hazasietünk. Hosszú volt az út, korán keltünk. Nekem pedig van még néhány elintéznivalóm a vacsora előtt. Viola, rád bízhatom Emmát? A melletted lévő lakosztályt készítettem elő magunknak.
– Persze! Ne aggódj! Mindent megmutatok, segítek berendezkedni.
– Igazán kedves vagy, nagyon köszönöm! – vágta rá Emma, még mindig fülig pirulva.
Kristóf a lakosztály felé vezető lépcső alján búcsúzóul szájon csókolta Emmát, aki ismét egész testében megremegett a férfi gyengéd érintésétől.
– Sietek vissza hozzád, ígérem!
Viola körbevezette az egész nyugati szárnyban, ahol az ő és Kristóf lakosztálya volt. Útközben nagyon sokat beszélgettek és nevetgéltek. Emma csak ámult és bámult, teljesen lenyűgözte a látvány. De ami igazán ámulatba ejtette, a park látványa volt az erkélyről.
– Oh, istenem! Ez egy igazi műalkotás! Én még életemben nem láttam ennyi pompát és szépséget.
– Kristófnak ez a kedvenc helye a kastélyban. Na de menjünk, mert már alig maradt idő a vacsoráig.
– Oh a vacsora! Igazad van, menjünk! Picit izgulok, hogy rendben menjen! – mondta idegesen Emma.
– Ugyan, miért ne lenne?! Aki az én kőszikla bátyámat elvarázsolta, a szüleinket egy fél pillanat alatt leveszi a lábukról. Nekünk csak az a fontos, hogy boldog legyen. És ahogy ti ketten egymásra néztek, az elárulja, hogy rajongtok egymásért.
– Igazán kedves vagy, Viola! Mindent köszönök!
– Ne köszönd! Holnap folytatjuk!
Emma elcsigázottan terült el a hatalmas ágyon és a plafont bámulta. Még volt majdnem két órája a vacsoráig. Azon nem kellett töprengjen, hogy mit vegyen fel, Kristóffal úgy pakolták be a holmijait, hogy minden alkalomra legyen megfelelő öltözéke. Gondolatai azonnal el is kalandoztak, ahogy eszébe jutott a férfi. Egy másik életben vajon lehetne mindez igaz? Vajon egy másik életben Kristóf valóban szerelmes lenne belé? Eszébe jutottak Viola szavai is: Nekünk csak az a fontos, hogy boldog legyen. És ahogy ti ketten egymásra néztek, az elárulja, hogy rajongtok egymásért.” Na persze!” – gondolta magában.
– Kedvesem, alszol? – hajolt fölé Kristóf és gyengéden végigsimított az arcán.
– Oh, nemnem… vagy igen.. asszem’ elbóbiskoltam.
– Sajnálom, hogy fel kell ébresszelek, de lassan indulnunk kellene. Gondoltam még felfrissítenéd magad előtte.
– Oh, igen, köszönöm! Ez nagyon figyelmes tőled.
Emma húsz perc múlva indulásra készen tért vissza a nappaliba. Kristóf akaratlanul is végigmérte. Azóta várta a pillanatot, hogy lássa Emmát ebben a smaragdzöld ruhában, amióta együtt kiválasztották.
– Hoztam neked valamit! Szeretném ha ezt viselnéd mától, mint leendő feleségem.
Kristóf felnyitotta a patinás dobozt, amiben egy gyémánt berakásos karikagyűrű volt.
– Kristóf, ez álomszép. Pont, mint a mama fülbevalói! Ez egy igazi kincs! Igazán nem kellett volna. Én ezt nem is merem hordani!
– Te vagy a kincs és megérdemled! Hidd el! A feleségemként szeretném ha hordanád a saját családi ékszereddel együtt.
Kristóf kivette a gyűrűt és Emma ujjára húzta. Egész közel kerültek egymáshoz. Túl közel. Szinte érezték a másik leheletét, a másik testéből áradó forróságot. Kristóf ismét érezte a lány testén átfutó bizsergést.
– Menjünk, kedvesem! Ne izgulj! Gyönyörű vagy! El fogod kápráztatni őket, ahogy engem is! – mondta, majd gyengéd csókot lehet a kezére.
Folytatjuk!
A történet előző részét itt olvashatod.
A következő részt itt olvashatod.
Kiemelt kép: Unsplash
Ha tetszik a történet oszd meg és ajánld az oldalt ismerőseidnek!
