Emma zokogva huppant le az ágyra. Közben pedig ostorozta magát, hogy ilyen hülye. „Éppelméjű ember nem ment volna bele ilyesmibe! És nekem pont életem legkétségbeesettebb napján kellett Kristóffal találkozni, hogy egy ilyen őrültségbe belemenjek.”
Könnyei egyre inkább csak záporoztak.
„Teljesen elment a józan eszem és vissza se tér… Ez a ma reggeli jelenet is… Úristen!” – sikított fel magában.
Hogy magához térjen úgy döntött, hogy enged egy kádnyi habos fürdővizet, hogy ellazuljon. Mire a kád megtelt vízzel, gondosan összeállított egy lejátszási listát is a telefonján. Beleereszkedett a kádba és megnyomta a play gombot.
Éppen önfeledt énekelte a Physical című slágert, amikor észrevette, hogy Kristóf figyeli az ajtóból. Azonnal abbahagyta és még a szívverése is kihagyott egyet.
– Nem akartalak megijeszteni, ne haragudj!
Emma azonban nem felelt semmit, tétován nézett mindenfelé csak a férfira nem.
– Na, ennyire nem haragudhatsz meg! – lépett beljebb a fürdőszobába. – Valld be, hogy te is minimum hallgatóztál volna, ha engem kapsz rajta, hogy énekelek a fürdőkádban!
– Igazad van, persze! – felelte Emma. – Csakhogy én nem nyitottam volna rád az ajtót! – szegte fel az orrát dacosan.
Kristóf még közelebb lépett és egész közel hajolt Emmához. Emma a forró vízben is azonnal reszketni kezdett.
– Nem kellett kinyitnom, nyitva felejtetted, Kedvesem! – mondta és röviden szájon csókolta. – Mit szólsz, ha kettesben vacsorázunk és filmezünk ma este?
– Persze, jól hangzik! – felelte gépiesen, mert még nem tért magához.
„Miért?! Miért csókol meg? És miért akar velem kettesben lenni? Miért kedves és figyelmes? És miért néz így rám?!”
Mire Emma kikászálódott a kádból és kiment a nappaliba, már gyertyafényes, megterített asztal várta. „Miért?!” – sikított ismét magában.
– Igazán nem kellett volna ilyennel bajlódnód, de nagyon klassz meglepetés! – hatódott meg Emma.
– Oh, kedvesem, ez még nem a meglepetés! Gyere, foglalj helyet. Tölthetek egy pohár bort?
– Kérek, köszönöm!
Ahogy Kristóf odaadta a poharat, a kezük összeért és a pillantásuk is egymásba fonódott. Emma fejében őrült gondolatok kezdtek kavarogni, hogy megállítsa őket, azonnal ivott is egy hatalmas kortyot, majd leült és falatozni kezdett. Kristóf érezte, hogy valami nem stimmel, de jobbnak látta nem faggatózni.
– Ami a meglepetést illeti, holnap ellátogatunk Báthory professzorhoz. – vetette oda Kristóf a vacsora felénél. – Véletlenül pont itt tartózkodik a héten és volt olyan kedves, hogy fogad minket.
– A botanikus Báthory professzor? – kerekedett ki Emma szeme.
– Igen! – vágta rá Kristóf széles vigyorral az arcán.
– Oh istenem! – pattant fel Emma az asztaltól és örömében ugrálni kezdett.
Emma gyerekkori vágya volt, hogy találkozzon a professzorral, akinek a nevéhez fűződtek az innovatív megoldások, amelyekkel a szülei is kísérleteztek. Hirtelen annyira megfeledkezett magáról, hogy hatalmas cuppanós puszit nyomott Kristóf arcára. Kristóf felpattant és felkapta Emmát, megpörgette a levegőben, majd lehuppant vele a kanapéra.
– Reméltem, hogy örömet szerzek! – simított végig gyengéden a lány arcán.
De azonnal eszébe jutott, hogy Emma bepánikol az ilyen helyzetekben.
– Kérsz még egy kis bort? Ünnepelünk?
– Naná! – vágta rá Emma.
Kristóf elindított egy filmet is közben, apránként pedig újra és újratöltötte a poharaikat. Emma egyre beszédesebb lett, beavatta Kristófot a kertészettel kapcsolatos minden tervébe.
– Te jössz! Most neked is kell magadról mondanod valamit!
– Mire vagy kíváncsi?
– Voltál már szerelmes? – kérdezte Emma váratlanul, önmagát is meglepve.
– És te? – kérdezett vissza Kristóf. – Mi az a szerelem egyáltalán?
Emmának már jócskán a fejébe szállt a bor, felpattant és kezeivel hadonászva igyekezett nagyobb nyomatékot adni a mondandójának.
– A szerelem elől nem tudsz menekülni, nem tudod megválasztani, hogy ki iránt érzed, egyszer csak ott van benned. És csak úgy kitörölni sem tudod, marad, amíg maradnia kell, ha akarod, ha nem… A szerelem az, amikor még a saját boldogságodról is lemondasz, hogy a szeretett férfit boldognak lásd.
– Ezek szerint te már voltál szerelmes!
– Nem, nem igazán… De valahogy így képzelem. Egyszer csak jön, akár egy tavaszi fuvallat… – mondta és szökkent egyet, hogy érzékeltesse, de véletlenül megbotlott.
Kristóf azonnal felkapta és lefektette az ágyra.
– Jaj, azt hiszem túl sokat ittam. – kapott a fejéhez. – Picit forog a szoba…
– Talán szándékosan itattalak le.
– Talán szándékosan ittam…
– Úgy látom az őszinteséggel még hadilábon állunk, Kedvesem!
– Ebben biztos vagyok, Kedvesem!
– Hozok egy pohár vizet, hogy jobban legyél.
Mire Kristóf visszaért, Emma már el is aludt. Kristóf is gyorsan átöltözött és bebújt mellé az ágyba. Neki is hosszú volt a nap, Margó nagyon felbosszantotta. Még a gondolataiba révedve feküdt, amikor Emma megfordult és fejét a mellkasára tette.
– Szerelmem! – suttogta Kristóf alig hallhatóan.
– Én is szeretlek! – felelte Emma és karját átfonta Kristóf derekán.
– Emma?! Ébren vagy?! – tudakolta Kristóf meglepetten.
De Emma már nem felelt, mélyen aludt már.
Folytatjuk!
Az előző részt itt olvashatod.
A következő részt itt olvashatod.
Kiemelt kép: Unsplash
Ha tetszik a történet oszd meg és ajánld az oldalt ismerőseidnek!
