Isabella nehezen tudott felébredni, mintha szemhéja ólomból lett volna. Amikor azonban arra döbbent rá, hogy fogalma sincs hol van, erőt vett magán és felpattant az ágyból.
– Jó reggelt cara mia! – lépett a szobába Fabio.
– Mit keresek én itt? – kérdezte félve, remegő hangon.
– Nem emlékszel?
Isabella visszarogyott az ágyra és igyekezett a fejében magyarázat után kutakodni. Nem sokára eszébe jutott a rendőrség és a nyomozók, ahogy faggatják. Egy darabig nem is figyelt rájuk és gondolataiba révedt. Nagyon sok mindenen járt az esze. Aztán a nyomozók az anyjáról kezdték faggatni. Eszébe jutott, hogy idegesen rohant ki a rendőrségről. Hogy azt mondták a nyomozók, hogy nemsokára börtön vár rá. És aztán eszébe jutott, hogy egyenesen Fabioba rohant.
– Mit kerestél a rendőrségen? – szakadt ki belőle dühösen.
– Érted mentem, hogy megtudjam, gondolkodtál-e az ajánlatomon.
Isabellát szíven ütötte az a kegyetlen nyíltság, ahogy a férfi ezt kimondta. Nem is fordult meg a fejében, hogy ártatlan. Mégis miben reménykedett, hogy mi másért lett volna ott?!
– Elfogadom az ajánlatodat. – felelte hirtelen, majd egy pillanatra mintha megfagyott volna a levegő. Isabella nyelt egy nagyot. – Hogy gondoltad? Itt és most? Vagy egy éjszaka, amit kiválasztasz? – mondta határozottan cinizmussal tűzdelve, saját magát is meglepve.
– Nocsak, mi történt, hogy ilyen gyorsan igent mondasz?
– Számít?
– Igazad van, nem! – vágta rá kegyetlenül Fabio.
– Nos akkor, hogy csináljuk? Szeretném, ha a lehető leggyorsabban túlesnénk rajta!
– Oh, Bella, ez nem így megy! Elutazunk az olasz villámba és megadjuk a módját. De úgy érzem, némi félreértésben vagy cara mia. Én nem egy éjszakáról beszéltem. Úgy számoltam a nyarat velem töltöd, tekintettel a hatalmas összegre, amit fizetek.
Isabella érezte, ahogy szégyenében teljesen elvörösödik. Azt kívánta, bárcsak itt helyben megnyílna alatta a föld és elnyelné. Édesanyja szavai visszhangzottak a fülében: “ Most már kár sajnálkoznod!” Saját maga indította el a lavinát, ami már teljesen maga alá gyűrte, most pedig itt a lehetőség, hogy valahogy kikecmeregjen alóla. Ám az ár, amit ezért fizetnie kell, túl magas. Eladja magát három hónapra. De aztán újrakezdhetné az életét. Tiszta lappal. A múlt árnyai már nem kísértenék többet – vagy nem mindegyik. De ha mást nem, anyjának nyugodt életet biztosíthatna. És a sérülések, amelyeket őt érték és érni fogják, mind kiheverhetőek idővel.
– Rendben, akkor legyen így! De kössünk szerződést, hogy elkerüljük a további félreértéseket! Három hónap, egy perccel sem több! Az alapítvány pedig visszavonja a feljelentést.
– A nyilvánosság előtt pedig eljátsszuk a szerelmespárt! Nem engedem, hogy csorba essék a becsületemen!
– Becsület?! – mondta cinikusan Isabella. – Tudod te egyáltalán mi az?!
– Kérdezi a lány, akit azzal vádolnak, hogy egy igen magas összeget sikkasztott el egy alapítványtól…
Isabella erre nem tudott mit mondani. Ha kikéri magának, ugyan ki hinne neki. Fabio biztosan nem. Az első perctől kezdve nem kételkedett a bűnösségében. Alávaló módon pedig kihasználja szorult helyzetét, hogy elégtételt vegyen rajta, amiért faképnél hagyta. Pedig megérdemelte a gazember! Majdnem a karjaiba omlott önként, de aztán még időben rájött, hogy csak egy trófea lett volna a férfi gyűjteményében. Hiába figyelmeztette mindenki, azalatt a pár együtt töltött hónap alatt elhitte, hogy a férfinek valóban fontos. Majdnem ugyanannyira, mint ahogy ő érzett iránta.
– Hazamegyek és összepakolok. Van néhány elintéznivalóm. És feltétlenül beszélnem kell az unokanővéremmel, Emmával. Neki valami hihető sztorit kell előadjak, hogy miért töltöm veled a nyarat.
– Isabella, hát mi lehetne hihetőbb, mint az igazság?! – lépett közelebb Fabio. – Elmondod, hogy ebben a nehéz helyzetben a segítségemet kérted és újra fellobbant a láng közöttünk! Annyira megőrülünk egymásért, hogy megpróbáljuk újra együtt.
– Na persze, az igazság…az igazság az, hogy gyűlöllek! – vakkantotta, majd elindult kifelé a szobából.
Fabio azonban elkapta a karját és magához húzta. Beletúrt a hajába és megcsókolta. Majd apró, finom csókot lehelt a nyakára, miközben egyre szorosabban ölelte. Érezte, ahogy Isabella teste lángra kap és a légzése felgyorsul. Majd hirtelen felegyenesedett és szinte farkasszemet nézett a lánnyal. Isabella átkozta magát, hogy reakciói egy szempillantás alatt leleplezik, hogy nem tud parancsolni a testének, a remegő lábainak. Fabio mintha csak olvasott volna a gondolataiban.
– Mondhatsz bármit, cara mia, de most már tudom, hogy ugyanúgy vágysz rám, ahogy én rád!
Folytatjuk!
A történet előző részét itt olvashatod.
A következő részt itt olvashatod.
Ha tetszik a történet oszd meg és ajánld az oldalt ismerőseidnek!
