A nyaralás a végéhez közeledett, már csak egy este volt hátra, mielőtt hazaindultak volna. Mind egyetértettek abban, hogy még egyszer utoljára megnézik a naplementét a Tanah Lotnál, ahol Alanával elindultak a spirituális utazásunkon. Természetesen Alana is elkísért őket.
– Na és mihez fogtok kezdeni, ha hazaértetek? – kérdezte Alana a lenyugvó nap fényében a sziklán ülve.
Dia magában gondolta végig, hogy mit is mondhatna: nem hittem volna, hogy valaha választ fogok tudni adni erre a kérdésre, de most a zsigereimben is éreztem, hogy elhatározásomat végig viszem – majd vett egy nagy levegőt és belecsapott.
– Kész tények elé fogom állítani a férjemet. Őszintén el fogom mondani a félelmeimet és a vágyaimat. A döntést neki kell meghoznia, hogy velem marad vagy elválunk, de abban biztos lehet, hogy harcolni fogunk értünk. És megfogadtam, hogy a jövőben önzőbb leszek és nem az fogja meghatározni, hogy mit mondok vagy cselekszem, hogy ezzel nehogy megbántsak másokat. Eleget bántottam magam és hunyászkodtam meg. Igenis vannak értékeim, amelyekre büszke vagyok! Igenis szeretni fogom magam, mert belátom, hogy ha én nem szeretem magam, akkor mástól sem várhatom el.
– Helyes, kislány! – kiált fel Iza. – Ezek szerint megtaláltad a benned rejlő istennőt és most már nem csak mi látjuk, hanem te magad is!
Fülig pirulva, de emelt fővel, büszkén húzta ki magát Dia. Majd tekintetét félve emelte Ninára majd Izára. Tekintetével próbálta bátorítani Ninát, aki esdeklőn nézett Izára.
– Én belátom, hogy abban igaza volt anyámnak, hogy a múltban az a jó, hogy elmúlt. – kezdett bele Iza. – Új fejezetet nyitok életem könyvében és soha fel sem hozzuk ami ezelőtt volt. Biztosan anyám orrára kell koppintanom, amikor majd igyekszik beleszólni az életembe, de most már tudom, hogy nem ez a világ rendje, hogy egy életen át anyám parancsait kövessem.
– Anyukád kemény menet lesz…
– Biztosan lesznek vitáink, de állok elébe. Pontosan tudom, hogy mit akarok és hogyan. Már nem vágyom a partnerségre, csak egy jóképű, sármos partnerre, akivel végre megállapodhatok. Aztán majd kitalálom, hogy mit és hogyan dolgozok…
– Ohhh, kifelejtetted, hogy lepedőakrobata is legyen! – kacérkodik Dia, saját magát is meglepve, amit azonnal elárul, hogy fülig pirul.
Önfeledt nevetésben törnek ki, de hamar megtörik a varázs, ahogy Ninára pillantanak.
– Na és Nina? Te mire jutottál? – fordul Alana Nina felé.
Nina nem válaszol azonnal, még hosszan a távolba mered, mielőtt vesz egy nagy levegőt és elmosolyodik szégyenlősen.
– Nos, én ilyen határozottan még nem látom a jövőmet. – csuklik el a hangja egy pillanatra. – Ebben a két hétben én mindent is megkérdőjeleztem, amit eddig tudtam. Az álmok, a misztikumok nem nekem valók… – töröl le egy könnycseppet az arcáról. – Aztán be kellett lássam, hogy igenis van valami erő, ami körülöttünk munkálkodik, amire nem tudok a fizika vagy biológia törvényei szerint reális magyarázatot adni. Igaza volt Gábornak: soha nem mondtam, hogy szeretem és valóban nem szerettem. Nem igazán érintett meg, hogy elhagyott… vagy hát nem úgy, ahogy egy normális embert érintene a dolog… lehet az űrből jöttem – tol el egy erőltetett mosolyt.
– Nina… – mondjuk mind egyszerre vigasztalóan.
Nina letörli a kövér könnycseppeket az arcáról és határozottan ránk emeli a tekintetét.
– De mindezért vagy ezek ellenére végülis hoztam egy nagy döntést: maradok még egy kicsit Balin. Végig kell mennem az úton, amelyen ti is jártatok és meg kell találnom önmagam. Meg kell tanuljak érezni és az érzéseimet kezelni, elviselni, használni… Meg kell tanuljak élni, nem csak átszáguldani az életen tagadásban és felszínesen.
– Oh, Nina! – mondja Iza és mind megöleljük egymást. – Ránk mindenben számíthatsz! Melletted vagyunk és támogatunk!
– Tudom! – mosolyodik el végre Nina is őszintén.
– Én pedig végig vezetlek az úton, Nina! – szorítja meg a kezét Alana.
Utószó
Dia az esti mese után egy halom jóéjt puszival árasztotta el Jankát és addig cirógatta, amíg álomba szenderült. Óvatosan kikecmergett mellőle és elindult a nappaliba. Ádám a meccs hosszabbítását nézte. Ahogy megpillantotta feleségét, lekapcsolta a tévét és egy pohár bort nyújtott át neki.
– Gyere, mesélj! – mutatott maga mellé a kanapéra.
Dia saját magát is meglepve, higgadtan és elszántan ült le mellé. Nem zakatolt vadul a szíve a rettegéstől, ahogy korábban. Mélyen Ádám szemébe nézett és belecsapott a mondandójába.
– Láttalak fél év ezelőtt az iroda előtt csókolózni egy szőke nővel.
– Jézus, drágám! – vág kétségbeesett pillantást Ádám és azonnal bele is csapna a mondandójába, de belé fojtja a szót.
– Ne, nem kell magyarázkodj! Hallgass meg kérlek! Az elmúlt napokban nagyon sok mindenre rájöttem és tudom, hogy minden két emberen múlik. Azt is tudom, hogy sokszor úgy viselkedem, mintha életképtelen lennék és csak vekengem mindenen… de rájöttem, hogy igazából én mindig is és pontosan tudtam, hogy mit és hogyan szeretnék, csak nem volt bátorságom elmondani és mindenkit magam elé helyeztem, nehogy megbántsak valakit. De ennek most vége! Akarlak és azt akarom, hogy együtt neveljük fel a lányunkat. Együtt, veletek vagyok teljes egész és boldog. Én harcolok érted, én harcolok értünk!
Ádám nem bírta tovább és egy határozott csókkal fojtotta Diába a szót, majd a csók gyengéddé vált, míg nem olyan vágy kerítette őket hatalmába, hogy testük és lelkük szenvedélyesen forrt össze.
– Te vagy a mindenem, szeretlek! – suttogta Ádám miközben szorosan ölelte feleségét. – Soha nem csaltalak meg, az a nő csókolt meg engem és azonnal visszautasítottam. Azóta nem dolgozom vele, átadtam egy kollegának az ügyeiket.
– Ádám! – döbbent meg Dia. – Én úgy sajnálom… – hunyta le a szemét és egy kövér könnycsepp gördült végig az arcán.
– Semmi baj drágám! Sajnálom, hogy magadban őrlődtél és nem vitattuk meg. – csókolta le Dia könnyeit. – Majd mostantól jobban odafigyelünk egymásra.
Cseppnyi varázslat történt vagy a sors szólt közbe, vagy Iza bevonzotta, a Jó Isten az útjába sodorta, talán ez volt megírva – mindegy is, hogy miért vagy hogyan, de Iza egy másik ügyvédi irodánál kezdett el dolgozni családiasabb légkörben, nyomás nélkül, többször pro-bono alapon és mindez végtelen elégedettséggel töltötte el. Legnagyobb döbbenetére ugyanennél az irodánál dolgozott Erik, a plátói, főiskolás szerelme.
– Izabella? Komolyan? Te vagy az új kollegina? – ámult el, amikor találkoztak. – Semmit nem változtál… – lágyult el a hangja. – Még mindig csodálatosan nézel ki! Megiszunk valamit munka után?
Izabella pedig repesve mondott igen. Az egy italt hamarosan egy éjszakába nyúló munka követte, majd egy sikeres tárgyalás és a javukra szóló bírósági döntést egy vacsorával ünnepelték meg. Mostanra már a sokadik vacsin vannak túl.
Tudod, mindig is epekedtem utánad Izabella… – vallotta be Erik, amikor megálltak Iza lakásának bejárata előtt.
– Ugyan, ne viccelj! – pirult fülig.- Te voltál a legsármosabb joghallgató az egyetemen, én meg csak a stréber lány, aki állandóan a könyvtárban lógott…
– Akit én megpróbáltam elhívni a bálra és te helyette egy fogós jogi kérdést tettél fel, amire nem tudtam a választ…
Mindketten nevetni kezdtek…
– ….majd otthagytál faképnél és pedig annyira butának éreztem magam, hogy többet nem is mertem hozzád szólni. Utána ezzel a kérdéssel nyerted meg az országos próbaper versenyt.
– Igen, nos, hát akkoriban csak a tanulásra fókuszáltam, hogy a legjobb legyek…de bevallom, titkon én is epekedtem utánad… – süti le a szemét szégyenlősen. – Feljössz még egy italra?
Erik pedig azonnal kapott az alkalmon és karjába kapva vitte be a lakásba Izabellát.
Nina, hát ő már más tészta. Ő még csak most kezdi az utazást. Talán majd egyszer megtudjuk, hogy hova és milyen kalandosan jutott el 🙂
Vége!
Az előző részt itt olvashatod.
Ha tetszett a történet oszd meg és ajánld az oldalt ismerőseidnek!
