#inspirálónőkaszomszédból
Cikksorozatunk olyan nőket mutat be, akik kilépve a komfortzónájukból mertek nagyot álmodni és hogy ezt az álmot megvalósítsák, rengeteget dolgoztak érte nap, nap után. Történetünk inspiráció lehet mindazok számára, akik mindezidáig féltek megtenni az első lépést vagy elakadtak az úton. Ezek a nők is köztünk járnak, lehet, hogy elsétáltak már melletted vagy éppen a szomszédaid, ismerőseid. Lehet, hogy soha nem hallottál még róluk, hiszen nem celebekről, influencerekről beszélünk. Egyszerű, hétköznapi emberek, akik bátrak, kitartóak és soha nem adják fel. Pont olyanok, mint te vagy én, csak éppen míg mi még az utat keressük, ők már járnak rajta.
A sorozat első interjúja Orosz-Túróczi Melindával készült.
Melinda nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint kiállni egy nagyon fontos és nagyon érzékeny jelenség ellen, ami nem más, mint az iskolai zaklatás.
Hihetetlen, hogy a mai világban még mindig félniük kell az áldozatoknak, hogy segítséget kérjenek, hogy a zaklatás tabutémának számít. Pedig igen komoly népegészségügyi problémával állunk szemben, ahol az áldozatok óvodások és diákok, ahol a legsúlyosabb kimenetel a halál. Mégis sokan elbagatelizálják a dolgot, hogy ez csak egy hecc, nem kell túlgondolni vagy a másik véglet, hogy mindenki túlterhelt, pedagógus- és iskolapszichológus-hiány van, nincs elegendő megfelelő ember, aki felkarolná a témát. Melinda azonban felvette a kesztyűt és bátran kiállt a nyilvánosság elé, létrehozta a Tisza Gábor Alapítványt, amelynek célja az edukáció és segítségnyújtás az áldozatoknak, hogy megelőzzék, hogy valaki zaklatóvá váljon vagy ha bullying van folyamatban, akkor azt nagyon gyorsan rövidre lehessen zárni a helyzet azonnali felismerésével.
– Melinda! Mesélj picit magadról! Mikor és hogyan érintett meg egy ennyire érzékeny téma, ami arra sarkallt, hogy tegyél valamit.
– Azt gondolom, hogy mindig az egyszerűségben rejlik a titok. Hiszem, hogy mind képesek vagyunk valami jót tenni. Azonban nem könnyű mindig tisztán látni a helyzetet. Hiszen a hétköznapok sokszor rutinszerűségükkel tartanak benne minket egy látszat világban. Kinek mi…..
Pedagógusként végeztem, később mégis a multi világban találtam magam. És én sem láttam mást valójában, csak a napi rutint, a munkát. A változást az életemben a gyerekek hozták. Minden kifordul önmagából, amikor anyuka leszel 🙂 És képes vagy más megvilágításban nézni a világot. Valójában a gyermekeim a mozgatórugói a változásnak, az alapítványnak, és minden cselekedetem mögött ők állnak. Az első lányom születésénél értettem meg, hogy amit addig fontosnak hittem, valójában érdektelen. És egy másik út nyílt meg előttem. Mindig azt szoktam mondani, hogy elsősorban anyuka vagyok, aztán minden más 🙂 Kuratórium Elnök, képviselő, feleség, háziasszony. És szépen az ember megtanul lavírozni a szerepek között. Adja magát a feladat.
– Hogy találkoztál a bullyinggal és Tisza Gábor történetével?
– Egyszerűen ezzel van dolgom. Közelről ismerem a bullyingot, vannak személyes tapasztalataim. Ez a küldetésem. És persze már anyuka voltam, amikor kiderült számomra hogy ez az utam. Óriási a motivációm anyaként is, hiszen látom sok esetben, hogy a szülőt is mennyire megviseli a helyzet. Megbomlik , felborul a családi dinamika, és egy-egy szituáció miatt egy egész család él szorongva. A társadalmi közöny pedig óriási méreteket ölt, és úgy éreztem nekem tennem kell, hogy mindez megváltozzon.
Tisza Gábor egy vajai diák volt. Rendészeti Szakközépiskolába járt. 16 éves volt a tragédia idején. Felakasztotta magát.
Többször hallottam az esetet a médiából. És akkor azon a 2021-es szeptemberi napon döntöttem úgy, hogy emlékére, és mindazokért akik a bullying áldozatai, létrehozom az alapítványt.
– Azonnal tudtad, hogy neked tenned kell valamit, hogy felhívd a világ figyelmét erre az égető problémára?
– Annyira megérintett, hogy a temetése után találkozót kértem az anyától, és elmondtam neki a célom. S persze a beszélgetésünk alkalmával döbbenetes részletek derültek ki. Megrázó volt látnom a fájdalmát. Láttam Gábor szobáját, testvéreit, az életét. Ma is gondolok rá sokat. Sőt van róla egy fotóm, az anyától kaptam, s őrzöm magamnál, hogy soha egy pillanatra ne feledjem az ügy fontosságát.
A legfontosabb célunk az edukáció. Ma is vannak szülők/pedagógusok akik csak legyintenek egy-egy bullying helyzetre. Szeretnénk kinyitni a szemüket, hogy érezzék a súlyát, lássák a tragédia lehetőségét.
Ezen felül a fiatalok mentális egészsége is fontos, hiszen a bullying SOHA sem marad következmények nélkül. A társadalmi közöny is szerepet játszik abban, hogy ennyi a bullying-helyzet, és olykor sokszor tragédiával végződik, akár Magyarországon is. Egyszóval szeretnék egy kicsit jobb, biztonságosabb világot. Persze ez így talán naív és idealista, de látom hogy sokan dolgozunk ezért. És jó érzés, hogy vannak körülöttünk, akik ugyanígy gondolják.
– Hogyan vágtál bele az alapítványba? Milyen nehézségekkel találtad szembe magad?
– A gyakorlati dolgok meglepően gyorsan és gördülékenyen zajlottak. Ez is megerősített abban, hogy ez az én utam. Aztán persze mindent tudni akartam a jelenségről, így rengeteget kutattam, olvastam a témában. Amíg a gyerekek aludtak, vagy óvodában voltak, mást sem csináltam. És aztán lépésről lépésre építettem fel mindent.
Szólni szerettem volna az emberekhez, edukálni, érzékenyíteni. Elmondani, hogy valódi veszélyt is jelenthet az iskolai zaklatás. Azt szeretettem volna, ha megértik a jelenséget, annak kezelhetőségét. Magától értetődő volt, hogy előadás keretében történik meg mindez. Művelődési házakban, iskolákban, osztálytermekben. És természetesen sok munka volt mögötte. Ki kellett találnom, hogyan jutok be az oktatási intézményekbe, ami nem is olyan egyszerű … Hogyan épüljön fel az előadás? Hogyan érhetek el sok embert? Hogyan győzzem le a társadalmi közönyt? Hogyan verekedjem át magam, ha valahol elutasítanak. Ezek mind olyan nehézségek, amelyekkel szembenézek. A téma fontosságába vetett hitem és elkötelezettségem segít ezek leküzdésében.
– Volt olyan, hogy a család, a barátok, akik közel állnak hozzád, megpróbáltak lebeszélni erről? Hiszen az ilyen kényes témák mellé támogatókat találni nagyon nehéz, ráadásul a rendszer is – finoman fogalmazva is – elég gyatra, hogy támogatást nyújtson. És sajnos a világ is olyan, hogy ha valaki egy tabutémát feszeget, akkor azt “mordorba” száműzik.
– Soha. Senki. 🙂 Nagyon sok biztatást kapok, még olyan intézményektől is, akik financiális, vagy egyéb okok miatt visszautasítanak. Mindenhol érzik, hogy szükség van az alapítvány munkájára.
– Az alapítványnak saját edukációs programja van. Mesélsz erről picit?
– Az edukációs előadások mindenkihez szólnak, akik valaha találkoztak már gyerekekkel. Vannak oktatási intézmények, ahova érzékenyíteni hívnak. Be szoktam menni Iskolai osztályokba is. Tapasztalataim szerint egészen felkészültek, tudják hogy mi az az iskolai zaklatás. Vannak intézmények, iskolák, ahol az érzékenyítés után folytatjuk a közös munkát. Van erre lehetőség.
A “Nem vagy egyedül” módszer óvoda középső csoportjától kisiskolás korig van jelen, egyelőre csak pár intézményben. Jellemzően óvoda és általános iskola ahol jelen vagyunk. Illetve szülőknek is nyújtunk egyéni konzultációs lehetőséget, ahol van lehetőség átbeszélni a szituációt, az esetleg szükséges lépéseket. A konzultációk során kibontjuk a helyzetet, és igyekszem megoldást találni. Sokszor látom mennyire kétségbeesett a szülő, s hogy mennyit tud segíteni a konzultáció. Mindig könnyebb, elviselhetőbb a helyzet, ha tudod hogy van megoldás.
– Mit jelent a TiTiTá program?
– A Tinikhez, Tipegőhöz Támpont valójában az edukációs előadásokat és a módszereinket foglalják magukba. Hiszen kisóvodás kortól nagy kamaszig találkozunk esetekkel. A hosszú távú célunk, hogy az előadások segítségével edukáljunk, országszerte elérjük a szülőket és a pedagógusokat, s így érjünk el pozitív változást. Minél több helyszínen, művelődési házakban, oktatási intézményekben jelen legyünk. Edukáljunk, érzékenyítsünk a témában.
– Van pár gyakorlati tanácsod? Hogy például szülőként hogyan tudjuk felismerni, ha a gyermekünk zaklatás áldozata?
– Nagyon szerencsés a szülő, ha a gyermek beszél róla. Ott már picivel egyszerűbb a helyzet. Azonban a bullying sajátossága, hogy titokban, a felnőttek háta mögött zajlik, a gyerekek pedig nagyon fegyelmezetten tudnak hallgatni, a saját érdekükben.
Vannak tipikus jelei a zaklatásnak, például ha romlanak a jegyei. Nem tud a tanulásra fókuszálni, hiszen egész nap önvédelmi stratégiát gyárt. Azon gondolkodik hogyan tudná “megúszni” aznap. Vagy feltűnően takargatja a testét, mert a fizikai bántalmazásnak vannak jól látható nyomai, és nem akarja elmondani a szülőnek, pedagógusnak. Esetleg nagyon befelé fordul, tudomást sem vesz a külvilágról. Ezért fontosak a beszélgetések már pici kortól, és a szülői megerősítés, hogy bármikor bármit elmondhat. Nagyon gyorsan, és könnyen elszaladnak a hétköznapok, anélkül, hogy valódi beszélgetéseink lennének a gyermekeinkkel. Sokszor találkozom olyan esettel, hogy a szülő valójában egy másik szülőtől tudja meg, hogy mi történik a gyermekével.
– Gondolom nagyon sok szívszaggató történettel találkozol nap, mint nap. Hogyan lehet ezeket a helyükön kezelni, hogy amikor hazaérsz a családhoz, akkor helyt tudj állni és vidámságban, boldogságban teljen el a este otthon?
– Éreztem, hogy vannak olyan esetek amiket már nem bírok el. Épp ezért a magam és a családom érdekében húznom kellett egy határt. Amivel én is jóban tudok lenni. Ezeket a súlyosabb eseteket továbbítom más szakembereknek. Igyekszem mindig segítséget nyújtani, átgondolva, a saját határaimat tiszteletben tartva.
– Nagyon nehéz hivatást választottál. Jól mondom? Ez a hivatásod, missziód, te hogy fogalmaznád ezt meg?
– Ez a küldetésem. Nem ereszt. Hiszem hogy az anyaság mellett ez a létezésem oka.
Gyakran eszembe jutnak Martin Luther King szavai: “Van egy álmom”!
Nekem az az álmom, hogy az iskolai zaklatás csökkentésében, edukációjában tudjak segíteni. Hogy az előadások, és a ti-ti-tá program sok emberhez eljusson. És úgy emlékszem kislány koromból, hogy az álmok mindig valóra válnak…
Szerintem ez a megfelelő zárszó ehhez az interjúhoz. Nagyon köszönöm az idődet, és azt hiszem, hogy nagyon sokan hálával tartozunk neked, hogy a gyermekeink és unokáink számára egy élhetőbb és könnyebb világot próbálsz teremteni.
Melinda példája nagyon jól megmutatja, hogy egy úgymond hétköznapi ember képes lehet hatalmas dolgokat véghezvinni még egy ennyire tabunak számító témában is. Hogy bárki, aki csak egy picit is tenni szeretne az emberiségért, a jövőnkért elindíthat valami nagy dologot, ami hatással lehet tömegekre.
Kedves Olvasó, amennyiben támogatnád Melinda és az Alapítvány munkáját akkor adományodat a 11742568-21446249 számlaszámra küldheted. Ha további információt szeretnél megtudni az Alapítványról, látogass el a honlapjukra: https://tiszagaboralapitvany.hu/ Ha segítségre van szükséged, ne habozz felvenni a kapcsolatot az Alapítvánnyal, van segítség, nem vagy egyedül! “Teszünk Egymásért”
#inspirálónőkaszomszédból
