Németh Katalin: Elteszek egy darabot a szívembe
#NémethKatalin #Elteszekegydarabotaszívembe #NapiVers
#NémethKatalin #Elteszekegydarabotaszívembe #NapiVers
Balsejtelme beigazolódni látszott, ahogy beült a limunzinba. Egy órával később Isabella egyedül szállt a magasban vissza Londonba.
Anyja hallgatása többet mondott ezer szónál.
– Nem csak én tudok minderről, anyám! Emma is! Ő pedig csak arra vár, hogy bosszút álljon rajtad, értem és apáért.
Felszegte a fejét és határozottan nézett Fabiora.
– Hogy is mondtad tegnap este? Pontot fogunk tenni a dolgok végére. Hát akkor tegyünk.
Isabella úgy érezte, hogy most valóban itt a vég. De ebben a pillanatban nem volt ereje harcolni és nem is tudott tisztán gondolkodni.
– Dio mio! – kiáltott fel. – Isabella, állj! Hogy titkolhattad ezt el?
Úgy döntött, most azonnal tisztázni fogja ezt az egész helyzetet. Dühösen rontott be a hálószobába.
Ahogy elmesélte a történetet, minden régi sebét is feltépte, kellett egy kis magány a lelkének. Csendesen bámulta a mellettük elsuhanó mesés tájat.
“Nem hiszem el, hogy megtettem és nem emlékszem semmire! Jaj, istenem, mit tettem?!”
– Azért jöttem, hogy figyelmeztessem! Isabella nincs egyedül! Átlátok én magán! Jegyezze meg ezt a napot, mert hamarosan véget vetek a maga kis játékának is!