Furcsák az emberi kapcsolatok. Látok olyanokat, ahol szinte egymás gondolatában olvasva, olyan harmóniában léteznek emberek, mint a mesékben. Vannak akik alig vesznek tudomást a másikról, szinte csak kötelezőségből váltanak néha egy-egy szót. Aztán vannak a kutya – macska, vagy a se veled – se nélküled kapcsolatok. Vannak még az érdekkapcsolatok és vannak, ahol mindezek keverednek legyen szó barátságról, szerelemről vagy csak haverságról.
És van még az a fura helyzet, amikor valaki egyszerűen csak adni szeretne, cserébe semmit nem vár, mert egyszerűen ilyen a természete, az egész lénye. Valahogy mindig ott van, amikor megszorulsz és gyorsan a segítségedre siet. Valahogy mindig odakeveredik és jelen van, pedig nem kéred és nem is akarod. Szinte már mint egy őrangyal, kíséri utad és óvja azt.
De van, hogy nem tudsz egy hullámhosszra keveredni vele. Az örökös kedvességet nem tudod viszonozni. És egyre kellemetlenebb az ő odaadása és önzetlensége. Mert a világ nem ilyen! A világot az érdek mozogatja és ha valaki folyton csak ad és ad és cserébe semmit nem vár, az gyanús. Gyanús, mert a számlát a végén valaki mindig benyújtja és félő, hogy túl nagy lesz az ár.
Jön a gondolat, az érzés, hogy már szinte idegesít, nem tudsz szabadulni tőke és ráég a bélyeg, hogy ragad, mint a csiriz. És te csak fuldokolsz és nem tudod mitévő legyél. Menekülnél, de nem tudsz. De megbántani sem akarod, hisz ő sem bántott. Csak valahogy őt nem akarod. Nem tudod egyszerűen csak elfogadni. Nem tudsz és nem is akarsz hálás lenni. Nem akarod ezt a kedvességet és önzetlenséget.
Talán mert túl jó ahhoz, hogy igaz legyen. Talán túl sok. Kellemetlen. Mert tudod, hogy te is gyarló vagy és sose tudod viszonozni, amit kapsz.
Kiemelt kép: Pixabay
Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel! 🙂
