Klára hazafelé a gondolataiba révedt. Akkor nem értette, hogy Károly miért volt olyan kemény Milánnal, hisz gyerek volt még. Nem követett el különösebb hibát. Nem szabadott volna akkor annyiban hagyja a dolgot, de gyenge volt.
Hirtelen zúdult minden Milán nyakába. A baleset után felnőtt lett egy szempillantás alatt és nagyon magasra emelkedett az üzleti világban. Túlszárnyalta Károlyt. Igen, minden téren túlszárnyalta. De nagy árat fizetett érte. Túl nagyot. Feladott mindent. És az a sok minden, amin keresztülment, megkeményítette. De talán nincs minden veszve, talán a múltban vétett hibák helyrehozhatóak.
– Asszonyom, minden rendben? – kérdezte váratlanul János, a sofőr, aki immáron 20 éve szolgálta a családot.
– Igen, persze, csak elmerengtem. – válaszolta Klára, amikor rádöbbent, hogy már Margóék előtt parkolnak. – Köszönöm, hazamehet. Majd Biával hazasétálunk.
– Rendben asszonyom.
Klára nagy levegőt vett és elindult a házba. Már a verandán hallotta, hogy milyen jókedvűen nevetgélnek bent, és azonnal megérezte a frissen főtt kávé illatát.
– Nekem is töltsetek! – kiáltotta, ahogy belépett és egyenesen a konyha felé vette az irányt.
– Klára! – kiáltotta Mia és a nyakába ugrott.
– Jaj drágám, te kész felnőtt nő lettél, de istenem milyen sovány vagy. Margó, igazad volt, ez lány csont és bőr! Jól vagy édesem? Úgy vártuk már, hogy haza gyere.
– Minden rendben, ne aggódjatok! – mosolygott Mia, bár az a furcsa érzés, ami napok óta nyomasztotta egyre inkább kezdett elhatalmasodni felette.
– Jaj, anyám, Mia ki van virulva, ne beszélj már badarságokat. Inkább menjünk is, hadd legyenek kettesben picit, mert estére már lestoppoltam Miát. 7-re itt vagyok érted és nincs kifogás! Oké?
– Oké, persze! – felelte Mia és igyekezett felkészülni mindenre, mert jól ismerte Biát, biztos volt benne, hogy valamit forral.
Margó kikísérte Klárát és Biankát, Mia eközben gondolataiba révedt.
Eszébe jutott a 17. szülinapjuk. Biával egy napon születtek, így azóta, hogy az általános iskola első napján találkoztak, elválaszthatatlanok lettek, a szülinapjukat is együtt ünnepelték. Akkor sem volt ez másképp. Milán egyszercsak a semmiből termett előtte és határozottan megfogta a karját.
– Táncolj velem, Mia! – súgta lágyan a fülébe.
Ideje sem volt reagálni, nem mintha tudott volna bármit. Milán átfogta a derekát és a táncparkettre vezette. A For you című sláger csendült fel. Milán szorosan magához húzta és elkezdte vezetni a ritmusra. Egy pillanatra sem engedte el a tekintetét, egyre mélyebben nézett a szemébe, mintha egészen belé akarna látni. Mia minden porcikája remegni kezdett, Milán pedig még szorosabban ölelte.
– Meseszép vagy ma este! – mondta Milán és lágy csókot lehelt a füle mögé.
A szám már véget ért, de ők még mindig összeölelkezve álltak. Teljesen elveszett Milán tekintetében.
Mia az emlékek hatására ismét a borzalmas hullámvasúton érezte magát, ami most hirtelen irtózatos sebességgel kezdett száguldani a mélybe, mintha soha többet nem lenne képes megállni.
– Fáradt vagy, kicsim? Ledőlsz pihenni? – kérdezte Margó, ahogy visszaért, kizökkentve Miát az emlékforgatagból.
– Oh, igen, anyu, az jó lenne. Nem sokat aludtam. Nagyon izgultam az út miatt.
– Pihenj csak le, felkeltelek, hogy el tudj készülni, mire Bia ideér.
– Oh, hát ahhoz el kell készülnöm? Úgy értettem csak egy csajos beszélgetős este lesz – nevetett Mia.
– Nos, azért én a helyedben talán picit kicsinosítanám magam… – nevetett Margó.
– Jól van, anyu – felelte Mia, megölelte édesanyját és elvonult a szobájába.
Mia hanyatt vetette magát az ágyon, behunyta a szemét és megérintette a nyakában függő medált. Milán arcát látta maga előtt ám azonnal Károly szavai visszhangzottak a fülében. Szíve összeszorult, torkában a fájdalom gombócot formált és könnycseppek gördültek le arcán.
Folytatjuk!
A történet előző részét itt olvashatod.
A következő részt itt olvashatod.
Kiemelt kép: Unsplash
