Mindig is fennállt, ez az abszurd helyzet: egyenlők vagyunk, ám vannak, akik egyenlőbbek hiszik magukat. A baj ott kezdődik, hogy az egyenlőbbek megfeledkeztek egy nagyon fontos dologról és páros lábbal tiporják az egyenlőket.
Minden ember alapvető joga élni és boldognak lenni. És ha valaki boldog, akkor kiegyensúlyozott. Esze ágában sincs bántani, kirekeszteni, gyűlölni, megalázni, hasznot húzni más kárára vagy háborúzni. Esze ágában sincs ráerőltetni valamit a másikra, aki azzal nem komfortos, nem akarja, másképp látja. Nemes egyszerűséggel nem tesz mást, csupán él és élni hagy másokat. Megleli az élet apró örömeit a felkelő napban, egy nyíló virágban, tavasszal a kertben csiripelő madarakban. Segít, ha tud, nem pedig nyomorgat vagy belerúg az elesettbe, gyengébbe.
Felfedezi a szépet és a jót a másikban, akár még az „egyenlőbbekben” is. Akiket szintén tud tisztelni és elfogadni, hiszen számára ez a természetes.
A tisztelet nem azt jelenti, hogy mindenben egyet is értenek, hanem, hogy elfogadja, ha valaki más: másképp néz ki, más fontos számára, más a véleménye, eltér az értékrendszere. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy behódol, hanem, hogy nem különbözteti meg hátrányosan és nem gyűlöli, elfogadja olyannak amilyen, képes konstruktív vitákra, amelyek előbbre visznek és elismeri, ha valamiben jó vagy jobb a másik. Ám ettől még nem egyenlőbb. Kiemelkedhet az egyenlők között, ám magát nem tekinti felsőbbrendűnek vagy mindenhatónak, hisz tudja, hogy senki sem az.
Aki kiemelkedik, lehet hangadó, vezető és igyekszik mindenkinek jobb és boldogabb életet teremteni. Mindenkinek. Tekintet nélkül. Egyetemlegesen igyekszik problémákat megoldani, ami mindenki számára elfogadható.
Mert igenis létezik az, létezhet az a világ, ahol mindenki megtalálja a számításait és a boldogságát. Nyitottak az újra, a másra, megpróbálják megismerni azt. Ahol nem megvezetett és megosztott emberek, gyűlölettől telve tiporják egymást, hanem fejlődnek, segítenek, kellően érzékenyek, elfogadóak: haladnak a korral, a megváltozott világgal és a megváltozott igényekkel. Élnek és élni hagynak.
És akkor vannak az egyenlőbbek… csupán egy baj van velük: elhiszik, hogy azok. Azt gondolják, mi több, szent meggyőződésük, hogy mindenki és mindenek felett állnak. Azt gondolják, hogy bármit megtehetnek és elhiszik, hogy ez örökkön örökké így lesz. Hát rosszul hiszik.
Tévednek. Nagyon nagy tévhitben vannak. A múlt, a történelem már ezerszer bebizonyította, hogy ezek a tévhitek tudnak csak igazán nagy bukásokhoz vezetni. És el fog jönni ez a pillanat: hiszen Isten – vagy ki, miben hisz, de a jelenlegi egyenlőbbek vele takaróznak – nem késik, nem siet, pont időben érkezik.
Kiemelt kép: Unsplash
