Nem is tudom min vekengem. Az eszemmel szinte biztos vagyok abban, hogy válni akarok. Nem jó ez így senkinek. Nem vagyok hülye, csak éppen szerelmes. Bármennyire is tagadni akarom, nem megy. És igenis belátom, milyen mély igazság húzódik az elcsépelt közhelyben: a szerelem öl, butít és nyomorba dönt. – Dia
Nyomorúságos a helyzet, az nem vitás. És lehet, hogy belül már rég halott vagyok. És buta, hogy nem léptem eddig. De mindezidáig nagyobb rossznak gondoltam a szeretett férfi nélkül élni, mint elfogadni, hogy már nem szeret viszont.
Persze jócskán van saram ebben nekem is. Janka születése után nem igazán voltam a toppon. Ádám pedig az első projektjén dolgozott. Nem igazán volt segítségünk, Janka pedig nem volt egyszerű baba. Nagyon sok időbe telt, mire megtanultam kezelni a helyzetet és sikerült úgy beosztani a napokat, hogy mindenre is jusson idő. Vagyis Jankára, a háztartásra és hogy végre minden nap legyen időm nekem is megfürdeni és egyhuzamban öt órát aludni.
És az idő közben rohamléptekkel haladt. Mire Janka ovis lett, már fogalmam sem volt, mit jelent adni magára egy nőnek, szinte csak mackóban jártam. Elfelejtettem milyen egy kád forró vízben relaxálni. A melleim jócskán megereszkedtek a sok cicizéstől, és még mindig volt rajtam hat-nyolc kiló felesleg. De mire munkába álltam volna, Ádámot előléptették és hirtelen már nem volt szükség arra, hogy dolgozzam. Vagyis az új munkám a háztartásbeliség lett. Ádám mindent megteremtett, amire a legvadabb álmaimban is csak óvatosan gondoltam. Lett egy rahedli énidőm, így megpróbáltam újra elérni a szülés előtti alakom. Új frizurát is csináltattam. Ádám pedig meglepett egy festőállvánnyal és lényegében mindennel, ami a festéshez kell. A nyári lakban pedig berendezett nekem egy kis festőműhelyt. “Valósítsd meg az álmod, fess, alkoss. Ez volt a vágyad, nem?” – mondta, amikor kérdőn néztem rá.
Sokáig fel sem tűntek az árulkodó jelek. De aztán amikor a két szememmel láttam, ahogy egy vadidegen nővel csókolózik, hirtelen minden kis darabka összeállt a fejemben. Alig bírtam hazavezetni, záporoztak a könnyeim. Azonnal fogadalmat tettem, hogy kirúgom, menjen ahova csak akar, többet látni sem akarom. De ahogy teltek a percek és arra gondoltam, hogy milyen lesz az életem nélküle, olyan ürességet éreztem, ami képes lett volna egy perc alatt felemészteni.
Hiszek a házasságban. Hogy az egy életre szól. Vagyis, hogy két ember eldönti, hogy jóban rosszban kitartanak egymás mellett. Hogy nem választják a könnyebb utat és igenis harcolnak. Nem vagyok naiv, nyilván nincs olyan, hogy egy életen át minden nap és minden percben ugyanolyan szerelmes az ember. És bizony igenis megkíván egy férj és egy feleség is valaki mást a párján kívül. De a családot nem dobjuk el egy kis kaland miatt. Nem beszélve arról, hogy Ádám mintaapa. Janka pedig imádja. Vele sem tehetem meg, hogy egyik percről a másikra felborítom az életünket. Ha meglépem, akkor igenis kell egy terv. Egy pontos terv, hogyan fogunk élni azután. Csakhogy elképzelni sem tudom az azutánt.
Persze a lányok azonnal készpénznek vették, hogy válni akarok. Nina azonnal elköltöztetett, Iza pedig elperelt volna mindent. De én nem akarok rosszat Ádámnak. Hiszem, hogy meg tudjuk ezt beszélni és ha elválnak útjaink, akkor azt sikerül felnőtt módjára intézni, vita és harag nélkül.
Töltök magamnak még egy pohár bort, hátha segít a gondolkodásban.
– Nyilván ez a sorsom. Anyám is elvált, a nagyanyám is.
Hirtelen Marika néni szavai jutnak eszembe. A sorsban az a jó, hogy ha ismered, akkor meg is tudod változtatni!
– De vajon mégis mit kellene tennem, hogy megváltoztassam a sorsom?
A történet előző részét itt olvashatod.
A következő részt itt olvashatod.
Ha tetszik a történet oszd meg és ajánld az oldalt ismerőseidnek!
