Az elmúlt napok nagyon intenzíven teltek. Napközben Alana segítségével tovább haladtam a spirituális utazásomon, ahova Dia is be- becsatlakozott. Nina pedig belevetette magát Bali látnivalóiba, és nem túlzok amikor azt mondom, hogy megkezdte Bali felzabálását. – Izabella
És, hogy mire jutottam? Nem is tudom. Azt tudom, hogy boldog akarok lenni. Azt viszont nem tudom, hogy ki is vagyok én. Valóban a törtető ügyvéd vagyok és a partnerségben lelem meg a boldogságom? Vagy mindezt el kell engednem, mert lényegében az anyám által felállított szabályrendszerben mozgom és ehhez igazítom a boldogságom?
Az elmúlt napokban nagyon sokat próbáltam meditálni Alana vezetésével. Több csoportfoglalkozáson is részt vettem. Mindenféle technikával megismerkedtem. Láttam családállítást. Meghallgattam mások történeteit, problémáit. Hihetetlen, hogy mennyien keresünk válaszokat nemtől, kortól, egzisztenciától függetlenül.
– Minden élőlény a földön csak boldogulni akar. Boldog lenni, nem szenvedni. Azonban a boldogságot nem kapjuk meg csak úgy, azért igenis meg kell dolgozni. Napról napra. – mondta Alana, amikor rácsodálkoztam a sokaságra.
Hihetetlen ez a lány, a fel nem tett kérdéseimet válaszolja meg.
– Ha boldog akarsz lenni, akkor elszánt és türelmes kell legyél. Idő kell ahhoz, hogy megértsd, hogy ki vagy, mi tesz téged igazán boldoggá, aztán minden nap dolgozz azon, hogy elérd. Ha elérted, akkor pedig azon kell dolgoznod, hogy meg is tartsd.
– Még mindig csak ezer kérdés kavarog a fejemben.
– Igen, látom! – mosolyog rám kedvesen. – Ezért kell megtanulnod elcsendesíteni a gondolataidat, hogy a válaszokat is meghalld. A meditáció ebben segít. Hogy eljuss kintről be. A lelkedhez. Egyre mélyebbre és mélyebbre hatolsz magadban.
– Én csak boldog akarok lenni… – szakad ki belőlem keservesen.
– A boldogság szárnyakat ad, amivel elérhetsz olyan magasságokba, amiket el sem tudsz képzelni. De fentről lehet nagyot esni. A felismerésekben rejlő szomorúság és harag is hozzátartoznak az élethez. Ezek olyanok, amelyek lent tartanak, mélyen gyökereket verve a földbe. Ezekre is pont olyan szükség van, mint a szárnyakra, mert ha fent a magasban meginogsz, a gyökerek biztosan tartanak.
– Ezért kell megismernem a gyökereimet, a múltamat, hogy megértsem a jelenem? És akkor ez alapján tudom meghozni a döntést, hogy miként éljek a jövőben?
– A tudás hatalom. És az, hogy ezzel mihez kezdesz, csakis rajtad múlik. Én a válaszokhoz vezető utat tudom megmutatni neked, de magát a válaszokat neked kell felfedned.
A vízesés alatt láttam anyámat egy nővel vitatkozni. Nem hallottam amit mondtak, de éreztem anyám bánatát és az idegen nő kegyetlenségét. Aztán sorban jöttek asszonyok, akik aztán hirtelen hárpiákká változtak és egymásnak estek. Még most is érzem azt a mérhetetlen lenézést, gonoszságot, keserűséget és gőgöt. Visszaérve a szállodába azonnal tárcsázom anyám számát. Két csöngés után fel is veszi.
– Minden rendben, Izabella?
– Persze anya, igen, minden. Szeretnék kérdezni valamit, van most egy kis időd?
– Mondd csak!
– Nem szoktunk a múltunkról beszélni, a gyökereinkről. Mi ennek az oka?
– A múltban az a jó, hogy elmúlt! – vágja rá azonnal anyám, ahogy korábban is mindig.
– Soha nem beszélsz apámról vagy a szüleidről.
– Izabella, egy álomnyaraláson mégis hogy jutnak ilyen kérdések az eszedbe? Mondtam én, hogy el se menj! Csak úgy ukmukfukk itt hagytad a munkád, a partnerséget kockáztatva! – torkoll le azonnal.
Gőg, kioktatás, lenézés, … lelkiismerefurdalás, bánat, szomorúság: mégis meddig kellene még megfelelnem mindenban anyámnak? Felnőtt nő lettem, az ég szerelmére!
– Volt egy vitád egy idősebb asszonnyal…- dobom le a bombát nyersen, ahogy a bíróságon szoktam – talán az édesanyáddal… – teszem hozzá kegyetlenül.
Anyám hallgatása csak megerősíti a gyanúm, hogy akit láttam, nem egy idegen volt, hanem a nagymamám. Azonnal bánom, hogy vele szemben megengedtem magamnak ezt a hangnemet és gonoszságot.
– Anya, nem akarok régi sebeket feltépni, ne haragudj! De meg kell ismernem a múltunkat. Nem tudom ki vagyok és mit akarok, én nem biztos, hogy azt az életet akarom élni, amit te szántál nekem…
Továbbra sem szól, de a telefont sem teszi le. Amikor bejelentettem az utazást, csupán annyit mondott, hogy elment a józan eszem és azóta nem is beszéltünk. Hirtelen kibugynak a könnyeim.
– Tudod én csak boldog szeretnék lenni és te is mindig csak ezt hajtogatod. De nem vagyok biztos benne, hogy a partnerség fogja ezt megadni nekem. Tudod, arra gondoltam, hogy igenis szerelmes akarok lenni. Őrülten szerelmes és családod akarok. Egy házat hatalmas kerttel, kutyával és gyerekzsivajjal. Vasárnaponként pitét akarok sütni…. – elhallgatok.
A könnyeim már záporoznak. Anyám továbbra is némaságba burkolózik.
– Anya, kérlek, mondj valamit!
Hallom, ahogy mélyeket sóhajt, majd rágyújt egy cigarettára.
– Izabella – köszörüli meg a torkát anyám – én mindent csak érted tettem.
Hallom, ahogy vesz egy újabb nagy levegőt, hogy erőt gyűjtsön a mondandójához.
– De lehet, hogy ugyanabba a hibába estem mint anyám és megfosztottalak a saját akaratodtól…
Akarnék mondani valamit, de nem jön ki hang a torkomon.
– Nem tudok többet mondani, ha hazajöttél megbeszéljük.
– Rendben! – felelem kurtán és leteszem a telefont.
Sokáig ültem még ott a kanapén. Csendben. Egyedül a gondolataimmal. Érdekes módon nem eredtek el a könnyeim. Inkább helyére kerültek a dolgok, amik olyan ellentmondásosak voltak, hogy miért különbözöm annyira anyámtól.
A történet előző részét itt olvashatod.
A következő részt itt olvashatod.
Ha tetszik a történet oszd meg és ajánld az oldalt ismerőseidnek!
