Volt idő, amikor a boldogságot csakis az anyagi javakban láttam és mértem. Igen. Az tett boldoggá, hogy nekem is van kocsim, lakásom, új ruhám a szalonból, a legújabb telefonnal nyomulok és hetente járok a kozmiba meg a fodrászhoz. Megvehetek magamnak bármit, amit csak akarok. A munkahelyemen igazi kiskirály vagyok.
Biztos voltam benne, hogy a legtöbben ha tehetnék azonnal cserélnének velem, hiszen mindenki ilyen életről álmodik. Én is erről álmodtam és elértem.Mindenem megvan!
Aztán egy szép napon arra ébredtem, hogy ülök a kiskirályságom trónján és bizony olyan egyedül vagyok, mint a kisujjam. Mert futó kalandoknál és felszínes barátságoknál nem telt többre. Ezen a furcsa reggelen senki nem kopogtatott az ajtómon vagy hívott fel, hogy boldog szülinapot kívánjon. A közösségi hálón persze millióan megköszöntöttek, de ezen a napon egyetlen ember volt, aki valóban időt szánt rám: az édesanyám. Több száz kilométerre tőlem felemelte a telefonkagylót és felhívott.
Mondanom sem kell, másnap azonnal autóba ültem és hazamentem. Ahogy átölelt, azonnal potyogni kezdtek a könnyeim.
A régi almafa alá vezetett és beültünk a rozoga hintaágyba. Egyszerű asszony volt mindig is. Nem foglalkozott az élet anyagi dolgaival. Szorgosan törölgette a könnyeimet és nagyokat sóhajtott velem együtt. Aztán egyszer csak megszólalt.
- Ej hadd el fiam. Ha bánatos vagy, itt mindig megnyugvásra lelsz. Itt nincs ami összezavarja a fejed. Távol vagyunk a nagyvárostól, a zajtól, a tömegektől. Itt csak mi magunk vagyunk és a természet. Van időnk bőven azon elmélkedni, hogy mi is az, ami igazán számít ebben az életben. Tudod, az a baj ezzel a világgal, hogy a legtöbben elfelejtették azt az érzést, hogy hála. Hogy mindenki azt hiszi, hogy alanyi jogon minden jár neki. Pedig ez nem így van. A dolog ott kezdődik, hogy minden reggel amikor felébredünk hálásnak kell lennünk, hogy kaptunk egy újabb napot. Egy új, lehetőségekkel teli napot, ami ezernyi szépséget és felismerést hordoz magában. Hálásnak kell lennünk az életért, amit kaptunk! Ha pedig egyik nap nehéz, vagy nagyon nagyon nehéz, mintha összefogtak volna ellened, akkor lefekvéskor hálás lehetsz azért, amit tanított neked az a nap. Mert tudod legtöbbször mi okozzuk magunkat a nehéz napokat.
Lassanként elapadtak a könnyeim, ahogy édesanyám a maga komótos tempójában, de annál határozotabban beszélt. Letörölte az összes könnycseppem.
- Nézd csak, hogy bukik alá a nap a domb mögött. Nézd, ahogy piros-narancsra festi az eget, hogy aztán belepje az éj. A lebukó nap elviszi a ma fájdalmát az éj leple alatt. Holnap új nap virrad, mely elhozza a fényt és a reményt.
Még jó darabig ültünk ott, miközben anyám egy pillanatra sem hagyta abba arcom cirógatását. Éreztem, ahogy minden egyes mozdulattal könnyebb lesz a lelkem és kitisztul a fejem. Csak mi ketten, a természetben és csak bámultuk a naplementét. És megértettem, hogy akkor vagyok igazán gazdag és boldog, ha ilyen pillanatokkal töltöm meg a napjaimat.
Ha tetszett a cikk oszd meg és ajánld az oldalt ismerőseidnek!
Kiemelt kép: Unsplash
