Na mindegy, persze megszoktam – de most elég volt!
… és Bori ezen a csípős őszi reggelen rádöbbent, hogy igazából nem is tudja, mire vár.
… és Bori ezen a csípős őszi reggelen rádöbbent, hogy igazából nem is tudja, mire vár.
Ha valaki boldog, akkor kiegyensúlyozott. Esze ágában sincs bántani, kirekeszteni, gyűlölni, megalázni, hasznot húzni más kárára vagy háborúzni.
A szempillái között beszűrődő fény is jócskán zavarta, de tudni akarta, hogy mi történik, ez csak álom vagy valóság…
A kórház rideg folyosóján az ember akaratlanul is számot vet az életével, míg egy szerette életéért aggódik. Mit tett, mit kellett volna másképp tenni és a jövőben mire akar mindennél nagyobb gondosságot fordítani.
Kitti nagyot nyelt. 20 perc… hát ennyi ideje maradt. Az autó egyre nagyobb sebességgel haladt, Igor pedig csak beszélt, beszélt. Fröcsögte saját diadalát és jóízűen kacagott Károly és Dani tehetetlenségén.
– Mit tettél?! – sikította Kitti rémülten. – Megölted!
Síri csend lett. Mindenki pontosan ismerte apa és fia múltját. Károly megsemmisülve állt a ház verandáján.
A „nemélemtúlnapok” túlélésének ősi titkát most te is megismerheted!
Ez az utolsó emlékképe… ezután hirtelen minden elsötétedett…
Egy könnycsepp gördült le az arcán. “Jóvá fogom tenni!” – fogadkozott magában.